A beruházások volumene 2023 első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,8 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest - szezonálisan kiigazítva - 1,0 százalékkal nőtt.
A beruházások volumenét jellemzően a vállalkozások csökkenő aktivitása alakította
– közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A tárgyidőszaki visszaesést a jelentős súlyú feldolgozóipar, az ingatlanberuházások, valamint a mezőgazdaság fejlesztéseinek bővülése mérsékelte a leginkább.
A nemzetgazdasági beruházások szezonálisan kiigazított volumene az előző negyedévihez képest 1,0 százalékkal nőtt. Ezen belül az építési beruházások volumene 1,6 százalékkal zsugorodott, míg a gép- és berendezésberuházásoké 5,9 százalékkal bővült.
Az előző év azonos időszakához képest a beruházási tevékenység volumene 2,8 százalékkal mérséklődött. Ezen belül a teljesítményérték csaknem hattizedét képviselő építési beruházásoké 8,5 százalékkal csökkent, ugyanakkor a több mint négytizedét kitevő gép- és berendezésberuházásoké 5,3 százalékkal emelkedett. Ez utóbbi elsősorban az import gépek és járművek csaknem 10 százalékos volumennövekedésének tulajdonítható.
A beruházási teljesítmény 51 százalékát megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében a fejlesztések volumene 7,9 százalékkal csökkent, ugyanakkor a beruházások 11 százalékát realizáló költségvetési szerveknél a fejlesztések 2,3 százalékkal haladták meg a bázisidőszaki szintet.
A beruházási stop az oka a visszaesésnek
Az eredményt jelentősen befolyásolta, hogy a Kormány a „nehéz helyzetben" tavaly beruházási stopot rendelt el, így az első negyedévben a közigazgatás nemzetgazdasági ág fejlesztései mintegy 34 százalékkal csökkentek – írta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.2023. első negyedévében ugyanakkor jelentősen bővült a beruházások volumene az ingatlanügyletek, a feldolgozóipar és a mezőgazdaság területén – hangsúlyozták.
Annak érdekében, hogy Magyarország gazdasági felzárkózása folytatódjon, hazánk 2023-ban kivédje a recessziót és 1,5 százalékos GDP növekedést érjen el, tovább kell erősíteni a beruházás és export alapú gazdaságpolitikát. Mindezeken túlmutatóan ösztönözni kell a külföldi működőtőke beáramlását, valamint az ebből keletkező profitok újrabefektetését – áll a minisztérium közleményében.
Az egyéb (50 fő alatti vállalkozások, egyéni vállalkozások, nonprofit vállalatok, valamint a háztartások) kategóriába tartozók beruházási volumene 3,4 százalékkal bővült.
A beruházások általános csökkenése ellenére hét nemzetgazdasági ágban nőtt a teljesítményérték.
A nemzetgazdasági beruházások több mint háromtizedét jelentő, a legnagyobb súlyt képviselő feldolgozóipar fejlesztései a tárgynegyedévben az előző negyedévek kétszámjegyű bővülésénél mérsékeltebben nőttek (+7,3 százalék). 2023 első negyedévében a második legnagyobb súlyt képviselő járműgyártás élénkülése játszotta a központi szerepet a növekedésben, ugyanakkor a legnagyobb részarányú villamosberendezés-gyártásban a beruházások volumene némileg elmaradt a tavalyitól, főként a hosszabb ideje folyamatban lévő nagyszabású projektek fokozatos kifutása miatt. Bővülés jellemezte továbbá az elektronikai ipar, a gyógyszergyártás, valamint az egyéb feldolgozóipar alágak fejlesztéseit is.
A második legnagyobb beruházónak számító, a nemzetgazdaság fejlesztéseinek 23 százalékát megvalósító ingatlanügyletek beruházási teljesítménye 1,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. A volumenváltozást két ellentétes irányú folyamat határozta meg: a bázisidőszakot jellemző élénk kulturális és irodaház-építési projektek lezárulását a tárgyidőszaki ingatlanfelújítások (főként energetikai korszerűsítések) nagyfokú növekedése ellensúlyozta.
A szállítás, raktározás beruházási volumenében folytatódott a 2022. második negyedévétől jellemző csökkenés (2,3 százalék), a kedvezőtlen teljesítmény mögött elsősorban az állami infrastrukturális fejlesztések mérséklődése állt.
A kereskedelem nemzetgazdasági ágban regisztrált 4,7 százalékos volumencsökkenés oka többek között az előző év azonos időszakát élénkítő, főként a nagykereskedelemben tevékenykedő vállalkozások beruházási tevékenységének tárgyidőszaki mérséklődése.
A mezőgazdaság beruházási teljesítménye az előző két negyedév egyszámjegyű csökkenése után 7,0 százalékkal nőtt, amiben szerepet játszott az is, hogy a gazdálkodók egyaránt növelték az import- és a belföldi gép és járművel kapcsolatos fejlesztési ráfordításaikat.
A közigazgatás nemzetgazdasági ág fejlesztései mintegy 34 százalékkal csökkentek, ehhez a központi közigazgatási szervek és a helyi önkormányzatok mérséklődő fejlesztései egyaránt hozzájárultak.
A nemzetgazdasági beruházások első negyedévi, 2,8 százalékos volumencsökkenését a feldolgozóipar, az ingatlanügyletek, valamint a mezőgazdaság (rendre 2,1, 0,4, 0,3 százalékponttal) részben ellensúlyozta. Ugyanakkor a szállítás, raktározás, a kereskedelem, valamint a közigazgatás teljesítménycsökkenése (0,2, 0,3, illetve 1,4 százalékponttal) egyaránt hozzájárult az alacsonyabb volumenhez.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép