A szerdán megjelent, 260. sorszámot viselő közlönyben található a veszélyhelyzettel összefüggésben a közfoglalkoztatási szabályok eltérő alkalmazásáról hozott kormányhatározat. Ez úgy rendelkezik: veszélyhelyzet ideje alatt az egyes munkaerőpiaci intézkedésekről szóló 1139/2017. (III. 20.) Korm. határozat 1. pont c) és d) alpontját nem kell alkalmazni - idézi a portál.
E jogszabályban az érintett c) alpont kimondja: azon személyek, akik várhatóan képesek önállóan elhelyezkedni, ne kerülhessenek bevonásra a közfoglalkoztatási programba (közmunkaprogram), csak abban az esetben, ha a munkaközvetítési kísérlet a munkáltató oldalán felmerülő okból háromszor is meghiúsult, vagy ha 3 hónapon keresztül nem tudtak megfelelő állást ajánlani az álláskeresőnek. A d) alpont a szakképzettséggel rendelkezőket zárja ki a közmunkából hasonló feltételek fennállása esetén (ha nem volt 3 sikertelen közvetítési kísérlet vagy 3 hónap eredménytelen várakozás).
Kapcsolódó
A határozat szerint tehát a veszélyhelyzet idején ezen korlátozások nem kötelező érvényűek.
Az a szabály viszont nem változott, hogy a 25 év alatti személyek abban az esetben kerülhetnek csak bevonásra a közfoglalkoztatási programokba, ha az Ifjúsági Garancia Rendszer keretében megvalósuló munkaerőpiaci program nem kínál számukra reális egyéb lehetőséget.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép