Hódmezővásárhelyen a polgármesteri hivatal csak korlátozott ügyfélszolgálattal működik, egyszerre legfeljebb négy ember tartózkodhat az ügyféltérben. Azt kérték a helyiektől, hogy személyesen lehetőleg csak születéssel és halálozással kapcsolatos anyakönyvi ügyekben, illetve krízishelyzetben menjenek a városházára. Az esküvőkön legfeljebb tíz ember vehet részt, de lehetőség van a szertartások későbbi időpontra halasztására.
Szekszárdon közterület-felügyelők és rendőrök fogják ellenőrizni, hogy digitális oktatási munkarend alatt a gyerekek nem gyűlnek-e össze nagyobb számban közterületeken, játszótereken.Tíznél nagyobb létszám esetén megkérik a gyerekeket, hogy menjenek haza. A szekszárdi Tolnatáj TV vállalta egy-egy tanár órájának közvetítését, ezzel segítve az otthoni tanulást. A polgármester döntött az Illyés Gyula Megyei Könyvtár, a Wosinsky Mór Megyei Múzeum és a városi sportcsarnok bezárásáról, az óvodák, bölcsődék már hétfőtől zárva vannak a tolnai megyeszékhelyen.
Kapcsolódó
Pécs polgármestere elrendelte a közösségi közlekedés nyári menetrend szerinti üzemeltetését, és vizsgálják a további járatritkítások lehetőségét is. A buszvezetők biztonsága érdekében az első ajtót és a járművek első traktusát továbbra is zárva tartják Pécsen, s jegyet vásárolni sem lehet a járműveken. Az önkormányzati fenntartású bölcsődék és óvodák keddtől ügyeleti rendszerben működnek keddtől és biztosítják a közétkeztetést és a felügyeletet az ellátást igénylő gyermekek részére, utóbbi lehetőséget a polgármester kiterjesztette a Pécsen működő, de nem önkormányzati fenntartású intézményekbe járó gyermekek körére is keddtől.
Szentesen valamennyi kulturális és sportlétesítmény bezárásáról döntött Szabó Zoltán Ferenc polgármester. A hivatásos sportolóknak igyekeznek biztosítani az edzési lehetőséget. Bár az óvodák és bölcsődék a városban csak szerdától zárnak be, az intézménybe járó mintegy ezer gyerek 85 százaléka már hétfőn is otthon maradt.
Kaposváron napokon belül bezár a Somogy Megyei Önkormányzat épülete, a dolgozóknak határozatlan ideig tartó otthoni munkavégzést rendelt el Biró Norbert, a megyei közgyűlés elnöke a járványügyi veszélyhelyzet miatt. Az ügyfélszolgálat szünetelni fog. Azok a folyamatban lévő projektek, amelyekhez elengedhetetlen a kapcsolattartás, nem állnak le, de az ügyintézők mostantól csak telefonon, illetve online érhetőek el. Keddtől számos, a kaposvári polgármesteri hivatalra tartozó ügy csak elektronikus úton, az E-önkormányzat portálon intézhető. A Kaposvári Víz- és Csatornamű Kft. határozatlan időre elhalasztja a mellékvízmérők már korábban leegyeztetett cseréjét.
Nyíregyházán a polgármester utasítása alapján keddtől nem fogadhat látogatókat a Nyíregyházi Állatpark, hétfőn pedig bezárt a Váci Mihály Kulturális Központ, a Jósa András Múzeum, a Kállay Gyűjtemény és a Sóstói Múzeumfalu és a központi könyvtár is. Emellett keddtől a gyógyfürdő-létesítmények, fürdő-, és gyógyászati szolgáltatók határozatlan ideig nem fogadnak vendégeket.
Zalaegerszegen a közösségi tereken, közterületeken lévő utcabútorok, padok egy részét elszállítják, a rögzítetteket pedig fokozottan takarítják és fertőtlenítik. Ideiglenesen lezárták a Széchenyi téren lévő nyilvános illemhelyet is. Bezárják továbbá a kerítéssel körbevett, kapuval zárható játszótereket, a nyitott játszóterek esetében pedig felhívják a szülők figyelmét a járványügyi helyzetből fakadó elővigyázatosságra.
A hévízi önkormányzat közleménye szerint szünetel a személyforgalom a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton. A hévízi fedett fürdőben egyidejűleg 80 ember tartózkodhat, a Hévízi-tó pedig egy időben 450 fürdőzőt fogad, a szauna- és wellnessrészlegek nem működnek.
Zalakaroson bezár a fürdő.
Győrben a közoktatási és köznevelési intézmények bezárása miatt felszabadult autóbusz-kapacitást a dolgozói járatok sűrítésére fordítja a Volánbusz Zrt. keddtől. az ipari parkban dolgozók elsősorban a műszakváltások idején több járatra szállhatnak fel, amely által várhatóan csökken az utasok létszáma a buszokon. A polgármester kezdeményezte azt is, hogy a győri autóbuszokon jelenleg kötelező első ajtós felszállási rendet függesszék fel a buszsofőrök védelme érdekében.
Koronavírus
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép