Bár már nem kötelező a maszk használata az egészségügyi intézményekben sem, a Népszava által megkérdezett féltucatnyi intézményvezető javasolni fogja annak viselését. Ezt azzal indokolták, hogy továbbra sem szűnt meg a járványveszély.
Egy nagy megyei kórház igazgatója azt mondta a napilapnak, hogy Ukrajnában mindössze 35 százalékos az átoltottság, s amíg onnan ilyen nagy tömegben jönnek az emberek, továbbra is komoly veszélyt jelent a koronavírus. Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében még mindig erős a járvány. De országosan is még mindig napi 3-4 ezer új fertőzöttet regisztrálnak, és a kórházakban is több ezer koronavírusos beteget ápolnak.
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter március 3-án még azt jelentette be, hogy a kormány lazít a szabályokon és így hétfőtől megszűnik a kötelező maszkviselés, kivéve a kórházakat és az egészségügyi intézményeket. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint szerint viszont már ezeken a helyeken sem kötelező az arc eltakarása.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás