A cél az, hogy az intézmények vezetését, tanárait és hallgatóit megfelelő tájékoztatással lássák el a járványhelyzetben szükséges intézkedésekről. Az ajánlás kitér a személyes közreműködést igénylő tanórák látogatásának szabályaira, a kollégiumi elhelyezésre vonatkozó előírásokra és a tanévnyitók, gólyatáborok szervezésére is - közölte az ITM.
A minisztérium az operatív törzs ajánlásai alapján dolgozta ki a felsőoktatási intézmények látogatására vonatkozó javaslatokat és a külföldi hallgatók beutazási eljárásrendjét. Az egységes iránymutatás szerint minden felsőoktatási intézménynek a járványügyi készültséget kezelő, folyamatosan aktualizált és a fenntartóval is egyeztetett intézkedési tervvel kell rendelkeznie.
A felsőoktatási intézmény épületeit, rendezvényeit, tanóráit kizárólag egészséges, a koronavírus megbetegedés tüneteit nem mutató személy látogathatja. A tünetmentes dolgozók és hallgatók esetében is elengedhetetlen az egészségügyi szabályok maradéktalan betartása, ami magába foglalja a gyakori, szappanos kézmosást és kézfertőtlenítést. A jelenléti tanórákat lehetőség szerint úgy kell megszervezni, hogy a 1,5 méteres védőtávolság betartható legyen. Amennyiben ez nem lehetséges, kötelező a maszk viselése.
A kollégiumokban, diákotthonokban a beköltözés előtt egy kérdőív kitöltése és testhőmérés szükséges. Ezt naponta el kell végezni, és a tüneteket mutató személyt azonnal el kell különíteni. A szobák beosztása során törekedni kell arra, hogy egy-egy kollégiumi szobában azonos csoportokban tanuló, azonos tantermi órákat látogató hallgatókat helyezzenek el.
A eljárásrend javasolja az online beiratkozás lehetőségének biztosítását, és tartalmazza a tanévnyitók, egyéb rendezvények megtartására vonatkozó ajánlásokat is. Az egyetemi gólyatáborok megrendezése esetén a járványügyi szabályok fokozott betartása szükséges. A résztvevői létszámot úgy kell korlátozni, hogy az ne haladja meg az 500 főt. A javaslat szerint a táborok több turnusban is megszervezhetők.
Az aktuális országbesorolások alapján külön ajánlás készült a külföldi hallgatók beutazási eljárásrendjére. Eszerint a felsőoktatási intézmény a külföldről történő beutazáshoz igazolást állít ki a nem magyar állampolgárságú hallgató részére. A hallgató az országba való belépést követően 24 órán belül köteles felvenni a kapcsolatot felsőoktatási intézményével, és köteles megjelenni az igazoláson megadott szálláshelyen.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket