Mára kiderült ugyanis, hogy az omikron-variáns tízszer gyorsabban terjed az eredeti, vuhani változatnál.
A WHO szerint sűrűn lakott területeken 1,5-3 nap alatt duplázódnak meg az esetszámok.
A gyors terjedést a variáns extrém fertőzőképessége mellett a megbetegedés szokatlan tünetei is támogatják. A korábbi változatoktól eltérően például orrfolyással és derékfájással jelentkezhet a betegség.
Vattay Gábor, az ELTE Komplex rendszerek fizikájának járványügyi modellezéssel foglalkozó tanszékvezetője szerint nagyjából 2022. január közepén lesz domináns Magyarországon az omikron-variáns, addig csökkenek az esetszámok, napi ezer körüli esetre, aztán újra berobban a járvány.
Akkor pedig hirtelen, addig soha nem látott számok bukkannak fel, gyakorlatilag másfél hét alatt visszamegy a napi esetszám a 10 ezerhez, majd még feljebb – vázolta fel a legvalószínűbb forgatókönyvet az RTL Híradónak.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok