A vakcina megérkezése új szakasz a védekezésben, erre vártunk a járvány kezdete óta. Eddig 1094 egészségügyi dolgozót már beoltottak az öt kijelölt oltóponton, Dél-pesti Centrumkórház, Semmelweis Egyetem, Korányi Kórház, Debreceni Egyetem, Nyíregyháza megyei kórház. A vakcinák folyamatosan fognak érkezni, a továbbiakban 25 kijelölt oltóponton folytatódik az egészségügyi dolgozók védőoltása - mondta Galgóczi Ágnes.
2021 első félévében várhatóan több vakcinát is engedélyez az európai gyógyszerügynökség (EMA), ahogy ezek nagyobb mennyiségben megérkeznek az országba, a tömeges oltás is elkezdődhet. A kormány 17,5 millió adagot rendelt összesen - erősítette meg az osztályvezető. A következő engedélyezett vakcinák várhatóan a Moderna, a Janssen, a CureVac, a Sanofi, az AstraZeneca és a Novavax készítményei lesznek.
Magyarországon vizsgálják az orosz és a kínai vakcina alkalmazhatóságát.
A járványügyi intézkedéseket ezzel együtt továbbra is be kell tartani - hívta fel a figyelmet Galgóczi Ágnes.
A friss járványügyi adatokat biztatónak nevezte, a cél, hogy ezt megőrizzük.
Hétfői statisztika
609 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 316 669 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 114 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 9161 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 134 344 fő, az aktív fertőzöttek száma 173 164 főre csökkent. 6 261 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 448-an vannak lélegeztetőgépen.Kérdésekre válaszolva erről beszélt
- A nyájimmunitáshoz 60 százalékos átoltottság kell, amit fokozatosan tudunk majd elérni, ahogy érkeznek a vakcinák és elindul a tömeges oltás.
- Az oltás javasolt azoknak is, akik igazoltan, de több mint 3 hónapja átestek fertőzésen.
- Az oltás beadása előtt ki kell tölteni egy kérdőívet, majd rövid orvosi vizsgálat következik, ami alapján az oltóorvos dönt. Az oltás előtt nincs semmilyen étkezési, vagy folyadékfogyasztási korlátozás.
- Eddig 1094 egészségügyi dolgozót oltottak be, különösebb oltási reakciót nem tapasztaltak.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat