A magyar kormány mindent megtesz azért, hogy elkenje a járvánnyal kapcsolatos adatokat, pedig a halálozási adatok területi eloszlásának ismerete alapvető fontosságú lenne a védekezésben, amiben a vakcina megérkezése új szakaszt nyithat. Ehhez az kell, hogy az emberek bízzanak a hatóságokban és beoltassák magukat. Bizalmat azonban csak a polgáraival őszintén beszélő kormány tud kiérdemelni - írja Facebook-posztjában Karácsony Gergely.
Alig tudunk valamit például a halálozási adatok területi eloszlásáról, a hivatalos honlap csak Budapest adatait közli külön, nyilván azért, mert a járvány első hullámban a fővárosban magas volt a halálozás és ezt a fővárosi vezetés nyakába lehetett varrni. Viszont most pont az ellenkezője van, a budapesti halálozási adatok sokkal jobbak az átlagosnál, amiről a kormány persze hallgat - fogalmaz a főpolgármester.
A főpolgármester szerint valószínűleg sokkal többen veszítették életüket a járvány miatt, mint az a koronavírus-statisztikában szerepel. A korábbi évekhez képest ugyanis jóval többen haltak meg ezekben a hónapokban - mi más oka lehetne ezeknek a plusz halálozásoknak, mint a járvány és a járvány miatt leterhelt egészségügy problémái?
A magyar statisztikai hivatal nem közli a halálesetek területi eloszlását, az európai statisztikai hivatal azonban igen - hívja fel a figyelmet Karácsony. Megdöbbentő, hogy vannak olyan megyék, amelyekben a járvány tetőzésekor csaknem kétszer annyian haltak meg, mint az előző évek azonos időszakában, míg máshol, például Budapesten, ennek a töredékét látjuk.
Karácsony posztjában a covidos halálozás brutális földrajzi különbségei mellett a többlethalálozás és a koronavírusos halálozás közötti, területenkénti eltérésekre is magyarázatot vár.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük