Egy nap alatt elhunyt 153 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 37 232 főre emelkedett.
A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 005 586 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 165 202 főre csökkent.
Kapcsolódó
A hivatalos adatok szerint jelenleg 6337 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 540-en vannak lélegeztetőgépen - olvasható a kormányzati honlapon.
A tájékoztatásból kiderül, hogy egy nap alatt 21,1 ezer új tesztet végeztek. A szerdán publikált számok alapján a laboratóriumi vizsgálatok továbbra is magas aránya, 26,14 százaléka bizonyult pozitívnak - ez a korábbi napokénál is magasabb érték.
A pozitivitási arány jelenleg már jóval nagyobb a WHO ajánlásánál, amely szerint az 5 százalék feletti mutató elégtelen mértékű tesztelést jelez, illetve az alatt tartható ellenőrzés alatt a járvány. (Ez az arány érdemben magasabb a WHO által maximális határként megszabott 12 százalékos értéknél is.)
Ma megkezdődött az 5-11 éves gyermekek oltása a kórházi oltópontokon.
Az oltási akcióhetek sikerére és az omikron vírus magyarországi megjelenésére tekintettel újabb oltási akció lesz csütörtök és péntek délután, valamint szombaton a kórházi oltópontokon.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok