Újabb fél évvel, 2020. március 6-ig meghosszabbítja a kormány a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetését Magyarországon - derül ki a Magyar Közlönyből.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint a határvédelemre szükség van, az illegális határátlépési kísérletek továbbra is folyamatosak, csak az idén már 7 ezren próbálkoztak. A balkáni útvonal nagyon aktív, Szerbiában már kritikus a helyzet a migránsok miatt, Bosznia-Hercegovinában is több ezren, Görögországban nagyjából 30 ezren vannak, és újabb tömegek érkeznek, akik a balkáni útvonalon akarnak Európa belsejébe jutni. A magyar kerítés és határvédelem nélkül Magyarország ismét a bevándorlás egyik főútvonala lenne, ahogy a 2015-ös migránsválság idején, a válsághelyzet meghosszabbítására tehát szükség van. Az intézkedés ugyanis a törvényben előírt speciális jogosítványokat ad az állami, rendvédelmi szervek kezébe az országhatár mentén és az ország egész területén.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint 2015 óta összesen 504 milliárd forintot fordított az ország határvédelemre.
Helsinki Bizottság: álsághelyzet ez, nem válsághelyzet
Ugyan indokolatlan és törvénysértő, ma mégis újabb fél évvel hosszabbította meg a kormány a "tömeges bevándorlás okozta válsághelyzete" - írta közleményében a Magyar Helsinki Bizottság jogvédő szervezet. Ez rendkívüli jogrendet jelent a menekültügyben, rendészetben, de még a közbeszerzések terén is. A Helsinki Bizottság biztos abban, hogy a "válsághelyzet" visszavonása nem jelentene veszélyt az ország lakosságának. Mint ahogy abban is biztos, hogy az alapjogok önkényes felfüggesztése viszont veszélyt jelent a jogállamiságra és a polgárok szabadságára. A közleményt itt olvashatja.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet