Felmondták az önkéntes túlmunkára vonatkozó szerződéseiket a Honvédkórház aneszteziológus és traumatológus szakorvosai, mert a kórház immáron nem fizet ezért a munkáért - adta hírül a Népszava. A Honvédkórház menedzsmentje júniusban megvonta az önkéntes túlmunkáért adható juttatást, így az érintett orvosok több tíz ezer forinttal kevesebbet kaptak a szokásos összegnél. Volt, akinél ez a differencia elérte a 100 ezer forintot.
A lap információi szerint az érintettek az elmúlt hetekben próbáltak egyeztetni a munkáltatóval, de nem sikerült megállapodniuk, így a túlmunkát érintő fölmondásuk szeptember elsején életbe lép. Ettől a naptól kezdve az orvosok a korábbi heti 60 óra helyett, csak 48 óra munkát végeznek a Honvédkórházban.
A napilap által megkérdezett szakértők szerint 112 orvos egységes fellépése bármely kórház ügyeletét, normál működését megroppantaná. Legjobb esetben csak a tervezett műtéteket kell felfüggeszteni, rosszabb esetben az ügyeleti ellátás is megakadhat.Várhatóan szinte valamennyi műtétes szakmában nőnek majd a várólisták.
A fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint