A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján az első fél évben az eredményszemléletű hiány a GDP mindössze 3,5 százaléka volt - írja a Világgazdaság a féléves büdzsét elemző cikkében. Kifejezetten jól teljesített a magyar gazdaság az elmúlt negyedévekben, emiatt minden olyan mutatószám, amit a GDP-hez mérünk, kedvezően alakult – magyarázta a VG-nek Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője.
Ugyanakkor nehéz tisztán látni, mert hiába volt az első fél év erős, a 7,3 százalékos növekedés után várhatóan lesz egy nagyon gyenge második hat hónap. Az adatokban ráadásul van egy folyamatos csúszás, tehát kell pár hónap, mire kiderül, hogy az adott negyedévben hogyan teljesített a gazdaság.
A feketeleves az ország energiaszámlája, a havi fizetésimérleg-adatok is megerősítik, hogy durván romlik a külkereskedelmi egyenleg. Egyre többet fizetünk az energiaimportért, ami nemcsak a folyó fizetési mérlegre, hanem a költségvetés egyensúlyára is komoly hatással van.
Lehet még facsarni
A 3,5 százalékos deficit, ami a júliusban elfogadott költségvetési törvényben szerepel, mindezek alapján meglehetősen ambiciózusnak tűnik, bár Virovácz Péter úgy látja, hogy még így is tartható, ugyanis szerinte a beruházásoknál még mindig van a GDP 1-2 százalékát kitevő tartalék.
A szakember nem zárja ki, hogy adott esetben futó projekteket is leállíthat a kormány, amivel tovább faraghatja a költségvetési kiadásait. Szerinte az uniós forrásokra már csak azért is nagy szükség van, mert azzal eleve számolt a kabinet a költségvetés tervezésekor, tehát abban nem lehet bízni, hogy az uniós pénzcsap megnyílása enyhítené a büdzsé feszességét.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!