Jelenleg a más uniós tagállamba költöző, illetve ott élő polgároknak bélyegzővel kell igazolniuk közokirataik (például a születési, házassági vagy halotti anyakönyvi kivonat) eredetiségét. Az új rendeletnek köszönhetően a továbbiakban már nem lesz szükség erre a bélyegzőre és a kapcsolódó bürokratikus eljárásra, amikor valaki egy adott tagállamban kiállított közokiratot valamely másik tagállam hatóságaihoz kíván benyújtani.
A rendelet kizárólag a közokiratok eredetiségére terjed ki, így a tagállamok továbbra is a saját nemzeti jogszabályaikat alkalmazzák a valamely más uniós tagállam által kibocsátott közokiratok tartalmának és hatályának elismerését illetően.
Az új rendelet számos bürokratikus eljárás megszűnését jelenti:
a valamely uniós tagállam által kibocsátott közokiratokat (például a születési vagy házassági anyakönyvi kivonatot vagy az erkölcsi bizonyítványt) a többi tagállamban is hitelesnek kell elfogadni az eredetiségüket igazoló bélyegző (az úgynevezett apostille) nélkül is;
a rendelet megszünteti a polgárok azon kötelességét is, hogy a közokirataikról minden esetben hiteles másolatot és hiteles fordítást nyújtsanak be. A polgárok a valamennyi uniós nyelven rendelkezésre álló többnyelvű formanyomtatványt is használhatják majd - ezt a benyújtáskor fordítási segédletül a közokirataikhoz csatolva elkerülik a fordítás szükségességét;
a rendelet biztosítékokat vezet be a visszaélések ellen: amennyiben a közokiratot átvevő hatóság megalapozottan kétségbe vonja egy közokirat eredetiségét, a meglévő informatikai platformon - a belső piaci információs rendszeren (IMI) - keresztül ellenőrizheti azt a másik ország kiállító hatóságánál.
2,5 évük van a tagállamoknak
A tagállamoknak a rendelet hatálybalépésétől számított két és fél év áll rendelkezésükre ahhoz, hogy minden olyan szükséges intézkedést elfogadjanak, amely ezen időszak leteltével lehetővé teszi a rendelet zökkenőmentes alkalmazását.
Milyen iratokat érint?
A rendelet hatálya a következő területekre vonatkozó közokiratokra terjed ki:- születés
- életben lévő személy
- elhalálozás
- név
- házasságkötés, ideértve a házasságkötési képességet és a családi állapotot
- a házasság felbontása, különválás vagy a házasság érvénytelenítése
- bejegyzett élettársi kapcsolat, ideértve a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésének képességét és a bejegyzett élettársi jogviszonyt
- a bejegyzett élettársi kapcsolat felbontása, különválás vagy a bejegyzett élettársi kapcsolat érvénytelenítése
- anyaság/apaság;
- örökbefogadás
- lakóhely és/vagy tartózkodási hely
- állampolgárság
- büntetlen előélet, valamint
- választásra jogosultság és választhatóság a helyhatósági választásokon és az európai parlamenti választásokon.
- születés
- életben lévő személy
- elhalálozás
- házasságkötés (ideértve a házasságkötési képességet és a családi állapotot)
- bejegyzett élettársi kapcsolat (ideértve a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésének képességét és a bejegyzett élettársi jogviszonyt)
- lakóhely és/vagy tartózkodási hely, valamint
- büntetlen előélet.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Gránátot hajítottak egy szépségszalonra, egy gyerek is megsérült
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe