Magyarországon nemzetközi összehasonlításban is kiemelten nagy hangsúlyt kap az állami támogatáspolitika. Ugyanakkor itthon sokkal jellemzőbb a külföldi tulajdonú vállalatok támogatása, ez különösen érvényes a legnagyobb összegű támogatásokra.
A vállalkozásfejlesztés tanulsága az, hogy a támogatások pozitív hatása a vártnál kisebb mértékben gyűrűzik le a hazai tulajdonú kis- és középvállalkozásokhoz – többek között ez áll az Egyensúly Intézet által, egy konferencia-sorozaton nyilvánosságra hozott kutatási eredményeiben.
A kis- és középvállalkozások közvetlen támogatásának egyik fő tapasztalata is az, hogy a termelékenység javult ugyan az elmúlt években, de még mindig nagyon alacsony mértékű, különösen az itt működő multikkal összevetve. Mindez ráadásul úgy is igaz, hogy az uniós és a hazai fejlesztési támogatások GDP-arányosan meglehetősen magasak – emelte ki a szakmai elemzés.
Piaci rés kell: olyan készterméket előállítani, amelynek a piaca még nem túlterhelt
Az elmúlt évtizedekben számos olyan fejlesztési forrásokat biztosító program indult Magyarországon, amelyek középpontjában induló kis és középvállalkozások támogatása állt.
Egy ilyen pályázat nyerteseként kezdte meg tevékenységét a nemesvámosi székhelyű PEIBA Kft. is. Sok-sok év beszállítói tevékenység után döntöttek úgy, hogy a tökmagolaj előállítás piacára lépnek.
Önálló családi vállalkozássá alakultak, a saját sajtoló ötlete azonban csak 2012-ben fogant meg Bésán János családja fejében, amikor látták, hogy a magyarok egyre nyitottabbak a tökmagolajra. Európai uniós támogatással építettek egy ultramodern, tiszta és levegős sajtolóüzemet, Stájerországból vásároltak bele professzionális gépeket, és 2014-ben került a piacra első saját tökmagolajuk Pepo Papa néven.
A vállalkozásban nem maguk termelik a tököt, hanem gazdáktól vásárolják Békéstől Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Hajdú-Bihar megyén át a Jászságig. Összesen több mint kétezer hektárról szerzik be. az alapanyagot.
A Toldi családi vállalkozás is a tökmagolaj-piac szereplője
A drávaszögi Vörösmart településen tevékenykedő Toldi család is a lehetőségek keresése közben döntött úgy, hogy az egészséges táplálkozás iránt mutatkozó igény növekedése miatt belevág a tökmagolaj előállításába
Mint a helyi gazdák nagy része a Toldi család is azelőtt gabonatermesztéssel foglalkozott, azonban a konkurens termelők és bizonytalan felvásárlás miatt a gabonatermelés kockázatos. Az olajtök termelésébe először 2014-ben vágtak bele.
A drávaszögi talaj összetétele kedvező volt, már első évben is szép termést produkált. Az elején a magot még nem dolgozták fel, csak értékesítették. Ahogy nőtt a termelés, rájöttek arra, hogy a kész olaj értékesítése sokkal nagyobb hasznot hoz, és a felvásárlóktól is kevésbé függenek, hiszen a tökmagolaj sokáig tárolható.
A tökmagolajat eleinte nehéz volt helyben értékesíteni, így egy részét külföldre adták el. Mára viszont a kereslet már akkora, hogy nem győzik hozzá igazítani a termelést, hiszen az emberek minél jobban tisztában vannak a tökmagolaj előnyeivel.
Milyen formában érdemes fogyasztani a tökmagolajat?
Ma már szinte minden online szakácskönyv az elsők között ajánlja a tökmagolaj fogyasztását és a különböző ételekhez való felhasználását:
- krémlevesekhez feltétként,
- szendvicskrémekbe,
- pástétomokba,
- salátához,
- sült húsok utóízesítésére,
- desszertek ízesítésére.
A tökmagolaj felhasználásának ismertségét növelte az is, hogy a 2016-ban Magyarország tortájának választott „Őrség Zöld Aranya” egyik alapanyaga volt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1707895388.jpg/240/?v=2024012201)
Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)