A szervezet keddi MTI-nek küldött közleményében reagált a sajtóban megjelent hírekre, miszerint egészségpolitikai siker, hogy az energiaital-gyártók csökkentették termékeik koffein-, illetve taurintartalmát. A Népszava cikke szerint az egyes élelmiszerek büntető adóztatása bizonyos mértékben el is érte a célját, mert ezen áruk kínálata és forgalma is csökkent, illetve a gyártók 40 százaléka változtatott a receptúrán. Az adóköteles termékek forgalma több mint negyedével csökkent, míg átlagáruk 29 százalékkal emelkedett.
Az ÉFOSZ úgy reagált, hogy az adó potenciális egészségügyi hatása korlátozott, mivel az üdítők fogyasztása itthon az összes kalória bevitel 2 százalékát adja, a magyar lakosság só-fogyasztásának pedig mindössze 1,2 százaléka származik sós snackekből.
Az ÉFOSZ szerint az egészséges életmód és a kiegyensúlyozott táplálkozás nem befolyásolható eredményesen adóztatási eszközök alkalmazásával és hátrányosan érinti a rosszabb anyagi helyzetben lévő társadalmi csoportokat. Emellett az adó rontja a hazai vállalatok versenyképességét és a munkahelyek számának csökkenését okozza.
A szervezet ezért küzd a büntetőadó kivezetéséért, mert szerintük összefogással, oktatással, a közös célok ügyében folytatott együttműködéssel lehet a lakosság egészségi állapotát javítani, étkezési és ételkészítési szokásait hosszú távra is megváltoztatni.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok