A Bankszövetség szerda este közleményben reagált Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter adó-bejelentéseire. A kiadott dokumentum emlékeztet a kormánnyal tavaly decemberben tető alá hozott megállapodásra és leszögezi, a tranzakciós adó kivetésének módja ellenkezik az abban foglaltakkal.
A közlemény úgy fogalmaz: "a szabályozási környezet kiszámíthatósága mindenkor szükséges feltétele a gazdaság működésének, válság idején pedig már önmagában is képes tompítani annak negatív következményeit - míg hiánya egyértelműen erősíti a külső tényezők okozta romboló hatásokat".
A dokumetum emlékeztet rá, hogy a kormány 2011. december 15-én megállapodást írt alá a Magyar Bankszövetséggel. Ebben a kormány kijelentette, hogy
- a banki különadó mértéke és alapja 2012-ben a hatályos szabályozáshoz képest nem változik,
- 2013-ban a mértéke 50%-kal csökken, míg
- 2014-ben csak az Európai Unió jogrendjében elfogadott bankadónak megfelelő, vagy az Európai Unió tagállamaiban alkalmazott bankadó alapok és bankadó kulcsok átlagos mértéket meg nem haladó banki különadó kivetésére kerülhet sor.
A Bankszövetség megállapítja: az a miniszteri bejelentés, amely szerint a pénzügyi tranzakciós adó a tranzakciót lebonyolító pénzügyi intézményeknél jelenik meg többlet-ráfordításként, ellentmond a kormány megállapodásba foglalt fenti ígéretének.
A dokumentum emlékeztet arra, hogy "a kormány célkitűzései közé tartozik a magyar vállalkozások hitelhez jutásának elősegítése, a pénzügyi közvetítőrendszer aktív szerepvállalása mellett - ha azonban a pénzügyi intézményeket többletterhek sújtják, az szükségképpen visszaveti a pénzügyi intézmények hitelezési képességét illetve tovább növeli a hitelek árát".
A Magyar Bankszövetség hangsúlyozta azt is, hogy a sajtóban megjelentekkel ellentétben soha nem kérte, illetve soha nem javasolta, hogy a lakosságot a kormány pénzügyi tranzakciós adóval terhelje meg. Hozzáteszik: a Bankszövetség - mint ahogy korábban is - most és a jövőben is kész a félreértések tárgyalásos formában történő tisztázására.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek