A 2001-es évről szóló szja-bevallások alapján tavaly az összevont jövedelmek átlagos adóterhelése 21,7 százalékos volt, ez 0,2 százalékponttal kisebb az egy évvel korábbinál. A kormány szerint jövőre 19,8 százalékra mérséklődik az átlagos adóteher, majd 2004-ben további csökkentés lehetséges. Ezt elsősorban az adótábla átszabása eredményezi, az adójóváírás ugyanis kedvezőtlenül módosul.
Tavaly az átlagos személyi jövedelemadó (szja)-terhelés 21,7 százalék volt, vagyis 1998 óta első ízben csökkent az elvonás átlagos mértéke - tudta meg a NAPI Gazdaság. Korábban a családi és egyéb adókedvezmények tehermérséklő hatását ellensúlyozta, hogy lényegében változatlan maradt az adótábla, s csak tavaly emelkedtek az egyes kulcsokhoz tartozó sávok. A parlamenthez benyújtott adócsomaghoz készített háttérszámításokban 2001-re 21,6 százalékos prognózis szerepelt. A kormány számításai szerint 2002 és 2004 között 21,2 százalékról egyenletesen 18,2 százalékra mérséklődik az adóteher.
Az adójavaslatok között a jövő évre szóló szja-tábla mellett már szerepel a 2004-es tábla is. Ez csökkenő kulcsokat és emelkedő sávokat tartalmaz, ám a munkavállalók nyereségének egy részét elviszi az adójóváírás tervezett szigorítása. Számításaink szerint például havi bruttó 140 ezer forint után az alkalmazotti adókedvezmény és a nyugdíjjárulék adómentes részének leírása után jövőre 32,3 ezer forint szja-t kell befizetni, 2004-ben pedig 27,99 ezer forint a költségvetés jussa. Az adójóváírás havi összege eközben 4050 forintról 1600 forintra csökken.
Ezek a számítások azonban csak az szja-terhelés változását vizsgálják, a járulékszabályok esetleges módosulása a nettó béreknél további eltéréseket okozhat. Az adójóváírás összegét idén szeptembertől emelték 9000 forintra annak érdekében, hogy a minimálbér után - a nyugdíjjárulék adómentes részét is figyelembe véve - ne kelljen adót fizetni.
A leírható összeg a bruttó jövedelem 18 százaléka lehet éves szinten, de nem haladhatja meg a havi 9000 forintot. A paraméterek annyiban változnak jövőre, hogy 1,35 millió forint felett már fokozatosan csökken az adójóváírás összege, 1,95 millió felett pedig elveszti az adózó a jogosultságát az adóleírásra. A szabályok 2004-ben úgy módosulnának, hogy a bruttó éves jövedelem 16 százaléka lenne leírható, de csak maximum havi 8000 forint, és a maximális kedvezmény csak 1,2 millió forintig lenne adható. Adót pedig ezen a módon 1,8 millió forint felett már nem lehetne leírni.
A számítások szerint jövőre a felső sávba épp nem csúszó jövedelem (havi 112,5 ezer forint) után a befizetendő szja levonását követően 93 307 forint nettó összeg marad, 2004-ben pedig a sávhatárt jelentő jövedelem (125 ezer forint) 104,49 ezer forintot hoz az adózó konyhájára. Vagyis az előbbi esetben a bruttó bér 82,9 százaléka marad zsebben (a járulékok levonása nélkül), az utóbbinál pedig a 83,6 százaléka. Ugyanezek az arányok a 140 ezres bruttó bér mellett idén 76,9, jövőre 80 százalék nettót jelentenek.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.