A pékek a kenyér és minden más termékük árának emelésére készülnek, mert az alapanyagok mellett az energia is rohamosan drágul - írja Telex. Néhány hét múlva a legolcsóbb kenyér kilója is drágább lesz ezer forintnál, a jobb minőségűek még többe kerülnek majd.
A pékségek gazdaságos működését egyre többféle nehézség akadályozza, a versenyt a kisebb cégek nehezen bírják. Közben a kézműves pékségek térhódítása azt mutatja, hogy a vásárlók ízlése megváltozott az utóbbi években, a nagy cégek tömegtermékeit egyre kevesebben keresik.
Életkép vidéken
Mostanában már másodszor emelte fel a liszt árát a szállító – mondta a Szeged melletti, kétezer fős falu, Újszentiván pékmestere a Telex tudósítójának. Három hete 23, azóta újabb 25 százalékkal lett drágább a legfontosabb alapanyag, és szeptemberre is újabb áremelés várható. Ősztől drágább lesz a többi alapanyag, a margarin, a sajt, a vaj meg a húsáru is, amit a különféle kiflikhez, pizzákhoz és pogácsákhoz használ a pékmester, aki harminc éve dolgozik a szakmájában.
A pékségeket sokféle gond sújtja mostanában. Pék szakembert évek óta nagyon nehéz találni: a fiataloknak nem vonzó a pálya, a munka nehéz, nyáron is nagy hőségben kell dolgozni, ráadásul éjszaka, hajnalban és szombat-vasárnap meg ünnepnapokon is műszakba kell menni.
Közben az energiakiadásaik nőnek, a szállítási költségek szintén, és mindenféle alapanyag ára is növekszik. Az elmúlt évtizedek során egyre igényesebbek lettek a magyar vásárlók, a jobb minőségű és egészséges termékeket egyre többen keresik, azok előállítása pedig költségesebb.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter