Szűcs Zsuzsanna, a szervezet vezetője szombaton a köztévében azt mondta, a karanténidőszak speciális változást hozott a családok életében, elsősorban az otthoni tanulással, ami miatt jelentősen, 4-6 órával nőtt meg a képernyő előtt töltött idő, így kevesebbet voltak a szabadban a gyerekek.
Ugyanakkor a szülők többet "kísérleteztek" a konyhában, többet főztek és új, egészséges recepteket próbáltak ki - ídézi az MTI a szakembert.
A karanténidőszak alatt a gyerekek harmada fogyasztott főtt ételt, amit otthon a család készített. A felmérés szerint sokan nassoltak, ettek unalmukban is. A kevesebb mozgás és a több evés pedig azt hozta magával, hogy a gyerekek 40 százalékánál átlagosan 1-2 kilogramm súlygyarapodás figyelhető meg. Ez - figyelembe véve, hogy rövid, két-három hónap alatt történt - jelentősnek tekinthető - tette hozzá a szakember.
Legolvasottabb
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
A fiatalok kedvence vagy a jobboldal réme? Ma dől el a jövő
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott