A Budapesti Közlekedési Központ (BKK), mint megrendelő, a főváros iránymutatása szerint arra kérte a BKV-t, húzza ki az M3-as metró rekonstrukciójának második üteme, a déli szakasz metrópótlásához szükséges tételeket az idei költségvetéséből.
A Népszava információi szerint az egyértelmű ukázt január végén kapta a főváros közlekedési cége, amikor a tulajdonos Fővárosi Közgyűlés már jóváhagyta a BKV 2018-as költségvetését. Ennek módosítását kezdeményezte a BKK a metrópótlási tételek elhagyásával, hogy a végleges költségvetés illeszkedjen a főváros februárban elfogadandó, költségkímélő idei büdzséjéhez.
Kapcsolódó
A lap úgy tudja, a BKK a végleges költségvetés elkészítésénél felhíva a BKV figyelmét arra, hogy a kihúzandó tételek között azok a beruházási költségek nem szerepelhetnek, amelyekhez önerő szükséges. Három kihúzandó tételt viszont megneveztek, amelyek fedezetét eredetileg betervezték a BKV idei költségvetésébe. Így törölhetik a metrófelújítás ideje alatt szükséges pótlóbuszok, valamint a sűrített villamos és metrószolgáltatások költségeit.
Ebből legrosszabb esetben akár az is következhetne, hogy idén - az eredeti tervekkel ellentétben - szeptembertől mégsem kezdődik el a 3-as metró következő szakaszának felújítása, de a lap erre vonatkozó kérdésére sem a BKK, sem a BKV nem válaszolt.
Képünk forrása: Pixabay
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze