Hőségre és zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat. Az MTI-nek elküldött veszélyjelzésükben azt írták: a napi középhőmérséklet nagy területen 25 Celsius-fok felett lesz, de az Alföldön helyenként a 27 fokot is elérheti.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 36 fok között valószínű, késő estére 21 és 26 fok közé hűl le a levegő.
A hőség veszélye miatt Budapesten és 11 megyében (Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében) elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
A délutáni órákban a nyugati határhoz közeli területeken - "jelentős bizonytalanság mellett" - az országba besodródhat egy-egy zivatar - közölte az OMSZ. Az esti óráktól pedig egy nyugat felől érkező hidegfronthoz kapcsolódóan főként a Dunántúl északi felén lehet számítani zivatarokra, melyek kelet felé mozogva várhatóan fokozatosan gyengülni fognak, és az éjféli órákig a középső országrészt is elérhetik. A Dunántúlon helyenként hevesebb zivatarok is előfordulhatnak, melyeket viharos széllökés, jégeső és intenzív csapadékhullás kísérhet.
Zivatarveszély miatt a Budapestre, Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint