Ezekben a napokban érkezik meg az ápolók novemberi, 20 százalékkal megemelt fizetése, ám az érintettek, ettől korántsem lettek elégedettek - írja a Népszava.
A többlépcsős emelésről ugyanis másfél éve született megállapodás, ám azóta körülmény megváltozott. Megjelent például az új szolgálati jogviszony, és vele az a fenyegetettség, hogy az egészségügyi dolgozók elvesztik másodállásaikat, amiből eddig fenn tudták magukat tartani.
A novemberi 20 százalékos emelés, valójában csak 16,5 százalék - mondta a napilapnak Balogh Zoltán, a Magyar Szakdolgozói Kamara elnöke. Nem a múlt havi bérre emelték rá ugyanis a húsz százalékot, hanem a 2019-es bruttó bérekre. A mostani emelés bruttó 15 ezer és 75 ezer forint közötti többletet jelent. A legnépesebb fizetési kategóriában bruttó 30-55 ezerrel visznek haza többet a dolgozók, mint egy hónappal korábban.
Valóban nagyon kevéssel lett több az ápolók bére - erősítette meg a nővérek panaszait Soós Adrianna, az Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke. Míg eddig az orvosi és a szakdolgozói bérek között 300 ezer forintos különbség volt, januártól ez akár milliós is lehet.
Ráadásul, akik novemberben koronavírus-fertőzéssel otthoni karanténba szorultak, nehéz karácsony elé néznek. Az ilyen helyzetekre járó, 100 százalékos táppénzt csak nagyon körülményes ügyintézéssel hetekkel később folyósítják. "Itt állnak családok a karácsony előtt úgy, hogy decemberben gyakorlatilag fél fizetést kapnak."
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Gránátot hajítottak egy szépségszalonra, egy gyerek is megsérült
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!