Csiszér-Kovács Viktória rendőr alezredes elmondta, hogy előző nap a Lombard Kézizálog Zrt. tulajdonosa jogi képviselőjével megjelent a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nnyomozó Iroda épületében, ahol önfeljelentést tett. (A cég neve valójában Kézizálog Pénzügyi Szolgáltató Zrt.-t, ami a Lombard Kft.-hez tartozik. A szerk.) Frissítés: az MNB is megszólalt az ügyben - részletek itt.
A feljelentés nyomán a hatóság csalás gyanúja miatt indított vele szemben nyomozást. Kedd este a nyomozók több helyszínen tartottak házkutatást és iratokat foglaltak le. A jelenlegi adatok alapján a bűncselekménnyel okozott kár meghaladja a 4 milliárd forintot - tette hozzá.
Kapcsolódó
A Napi.hu februárban számolt be arról, hogy hetek óta felügyeleti biztos vezeti a céget. A mindössze öt fiókkal rendelkező cég értékben annyi zálogtárgyat finanszírozott, mint a piacon levő összes vállalkozás együtt - beleértve a BÁV-ot és az Orexet is. A zaci esetleges bedőlése "sem mérete, sem jelentősége alapján nem jelenthet kockázatot a magyar pénzügyi rendszerre" - így egészítette ki a felügyeleti intézkedést az MNB január végi közleményében, ám a mérlegadatok alapján a hazai zálogpiac meghatározó szereplőjeként tűnő társaság komoly veszteséget okozhat a finanszírozó bankoknak és az ügyfeleknek.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!