Vasárnap délután az ország legnagyobb részén gyengén felhős idő valószínű. A Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten lehet több a gomolyfelhő, és ott egy-egy zápor, zivatar is kialakulhat. Szélerősödés csupán zivatar környezetében várható. A hőmérséklet délután 23 és 27, késő este 14 és 20 fok között alakul.
Hétfőre virradó éjszaka többnyire gyengén, helyenként közepesen felhős lesz az ég, eleinte északkeleten és a nyugati határvidéken egy-egy zápor, zivatar még előfordulhat, majd csapadék nem várható. Mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14 fok között alakul, a Dunántúlon lesz enyhébb a hajnala.
Kapcsolódó
Hétfőn napos időre számíthatunk, a déli óráktól lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és főként az ország északi felén valószínű zápor, zivatar. Szélerősödés csupán zivatar környezetében várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14 fok között alakul, a Dunántúlon lesz enyhébb a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű.
Kedden eleinte több lesz a felhő, majd északnyugat felől csökken a felhőzet, több órára kisüt a nap. Kezdetben több helyen, majd egyre inkább keleten várható zápor, néhol zivatar. Az északnyugati szél helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között valószínű.
Szerdán gomolyfelhős, napos idő, néhol zápor, egy-egy zivatar kialakulhat. A délnyugati szél megélénkül, néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között valószínű.
Csütörtökön eleinte kevés lesz a felhő, több órára kisüt a nap, majd északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Több helyen várható zápor, helyenként zivatar is kialakulhat. A délnyugati szél északira, északnyugatira fordul, megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 27 fok között várható.
Pénteken északkelet felől felszakadozik a felhőzet, és a gomolyfelhők mellett több órára kisüt a nap, de nyugaton több marad a felhő. Eleinte elszórtan, napközben egyre kevesebb helyen alakul ki eső, záporeső. Helyenként megerősödik az északi, északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között valószínű.
A kép forrása: Pixabay.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Chip-válság: nem kizárt, hogy beköszönt a még drágább iPhone-ok korszaka