A Magyar Közlöny legfrissebb, pénteki számában jelent meg a kormányhatározat a 3-as metró pótlását szolgáló autóbuszokról.
A határozat szerint a kormány fontosnak tartja, hogy a 3-as metró pótlását szolgáló autóbuszok gyártásánál, illetve az erre vonatkozó szolgáltatásvásárlásnál a nemzetgazdasági, iparpolitikai szempontok kiemelten érvényesüljenek.
Ennek érdekében egyetért azzal, hogy a fővárosi önkormányzat számára a 3-as metróvonal járműpótlását szolgáló 150 járműre vonatkozóan "a szolgáltatás megrendelésével járó esetleges többletköltségek fedezetét központi költségvetési támogatás nyújtásával biztosítsa"- áll a határozatban.
A kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy a fővárosi önkormányzat bevonásával a végrehajtás érdekében az autóbuszos járműpótlás szolgáltatásvásárlással történő megvalósítását megelőzően egyeztetést folytassanak le, a többletköltségeket számszerűsítsék.
Továbbá felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon a költségvetési támogatás - a fővárosi önkormányzattal egyeztetett összegű - forrásának biztosításáról. Ennek határideje "a 2017. évi költségvetési kötelezettségvállalással kapcsolatban a felmerülés ütemében, a következő évek tekintetében a költségvetési tervezés során".
A Fővárosi Közgyűlés június 8-ai ülésén döntött arról, hogy szolgáltatásmegrendeléssel oldják meg a 3-as metróvonal felújítási munkái miatt szükségessé váló járműpótlást, ha a kormány ezt támogatja, és e konstrukcióval felmerülő teljes többletköltség fedezetét biztosítja. Ennek feltételéül szabták, hogy az erről szóló kormányzati döntés július 5-éig megjelenjen a Magyar Közlönyben. Az akkori határozat szerint ellenkező esetben új buszokat vettek volna.
A metrószerelvények kiváltása érdekében mintegy 150 csuklós autóbusz forgalomba állítása szükséges.
Tarlós István főpolgármester az MTI-nek úgy reagált a hírre, hogy "jobb későn, mint soha". Várhatóan a jövő héten tárgyal a részletekről Varga Mihály nemzetgazdasági és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterrel.
Legolvasottabb
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok