Ennek lényege, hogy a delikvens elközlekedik négy keréken a Szegedtől nem több, mint 40 kilométerre fekvő Szabadkára, megtalálja a pályaudvart - nem egyszerű -, majd az erre szakosodott ablaknál megrendeli az autó-hálókocsi kombijegyet.

A tortúra
 
A folyamat persze nem ennyire szimpla, nagy segítség például, ha a kutricában szolgálatot teljesítő jegyeladó alkalmazott beszél magyarul. Ha nem - angol vagy német kommunikációra ne nagyon számítsunk -, marad a szerb társalgás. Fontos tudnivaló, hogy az autót a menetrend szerint 19.05-kor induló szerelvényre 15 és 17 óra között lehet bevagonírozni, de ehhez idő kell, mivel az autószállító eszköz jó messze, a pályaudvar másik végén állomásozik. Megtalálni szintén nem egyszerű, segéderő nélkül kicsi az esély: az állomás területét övező kerítés egyik (nem jelzett) beszakadásán kell behajtani ugyanis. Mindezek előtt azonban a jegyeladó - belső, azaz szolgálati - telefonon kideríti, hogy van-e hely az autós vagonon? (Mintha nem ő adná el az autós bilétát is, de mindegy.) Ez hosszadalmassá is válhat, amennyiben a telefonon keresett bakter épp egy autót irányít fel a vagonra, azaz terepen van, mivel így nemigen veszi fel a telefont. Addig azonban nem érdemes személy- és hálókocsijegybe invesztálni, mert elég rosszul nézhet ki a szabadkai pályaudvaron maradt autó, mi magunk pedig a bari vasútállomás kávézójában.

Annyi mint...
 
Miután minden összeklappolt, kiegyenlítjük a teljes viteldíjat - kizárólag jugoszláv (szerb) dínárban. A cech egy autóra, két felnőttre, egy hét- és egy kétéves gyerkőcre 10 ezer dínár, ez uszkve 28-31 ezer forint kurzustól függően. (Ez az összeg kevesebb, mint amibe a benzin és a közbeiktatandó szállás kerülne.) Ezért az összegért háromágyas, másodosztályú hálókocsit kapunk - nemigen mutatkozik eltérés az első osztályútól, nem érdemes hát arra gyúrni -, takaró és lepedő van, a reggeli fiziológiai programhoz deklitakaró papírral érdemes előre készülni.

Nem maradunk le a szép tájakról

A szerelvény papíron este hétkor indul, késés előfordul, nem kell zokon venni, a Balkánon vagyunk, a végén úgyis odaérünk Barba. Az út egyébként gyönyörű, az unalmas részeket - kb. a montenegrói határig - sötétben teszi meg a vonat, nagyjából a világosodás kezdetekor érünk a hegyek közé, így a látnivalókat meg is tekinthetjük.