Az előző hónaphoz mért növekedés hatodik hónapja folytatódott októberben és a termelés élénkülését jelzi a szeptemberi 2,3 százalék után - írja az MTI.
Éves összehasonlításban a nyers adat szerint a járvány kitörése óta szeptemberben emelkedett először az ipar kibocsátása, de abban még a munkanaphatás segített, mert anélkül még 1,0 százalékkal csökkent a termelés. Idén viszont kevesebb munkanap volt, mint tavaly októberben így lehetett a korrigált mutató magasabb a nyers adatnál.
A legnagyobb súlyú járműgyártás, illetve a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása bővült, ugyanakkor a feldolgozóipari alágak többségében, köztük az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában is csökkent a termelés - tette hozzá a KSH.
Az első három negyedévben a járműgyártás kibocsátása 17,7 százalékkal, a számítástechnikai cikkek termelés viszont csak 0,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, ezen belül szeptemberben 7,8, illetve 6,0 százalékos növekedést jelentetett a KSH. Az élelmiszeripar termelése csak áprilisban és májusban maradt el az előző évitől, az első kilenc hónapban 1,6 százalékos, szeptemberben 2,1 százalékos emelkedést mutatott.
Az év első tíz hónapjában 8,2 százalékkal kisebb volt a termelés, mint az előző év azonos időszakában.
Az ipari termelés októberi részletes adatait jövő pénteken, december 11-én közli második becslése alapján a KSH.
Legolvasottabb
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit