A főpolgármester azt mondta Híradónak adott interjújában, hogy a kormány ellehetetleníti jövőre az önkormányzatok egy részét a helyi iparűzési adó felére csökkentésével.
Karácsony Gergely szerint 15-20 milliárd forinttól eshet el emiatt Budapest. Így veszélybe kerülhetnek a közszolgáltatások. Azt azonban nem árulta el, szükség esetén melyiket állítanák le először. Bízik még ugyanis abban, hogy változást tudnak elérni.
A döntést ismét a magyar önkormányzatiság kivégzésének titulálta a főpolgármester, aki a Telex szemléje szerint arról beszélt az RTL Klub Híradójának, hogy január közepén tartják majd az önkormányzati szövetségek találkozóját - amelyen a kormány képviselő is jelen lesznek majd -, ahol az ország legnagyobb önkormányzatait tömörítő szervezeti teljes kompenzációt kérnek majd az elvont iparűzési adó fejében, és nincs alku ebben a kérdésben.
Az újabb gazdaságvédelmi csomag részeként jelentette be szombaton Orbán Viktor a kis- és középvállalkozások iparűzési adójának (ipa) felére csökkentését január 1-jétől. A 25 ezer lakos alatti települések erre támogatást kapnak, a nagyobb városok esetében ezt még vizsgálják.
A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gémesi György aljas cinizmusnak nevezte az intézkedést válságkezelésnek hívni."Mérhetetlenül visszataszító" az, hogy "a magyarok ezreinek halálát okozó koronavírus-járványt használja ki a miniszterelnök arra, hogy leszámoljon a nem fideszes vezetésű önkormányzatokkal" - írta Gémesi György Facebook-posztjában.
Az IDEA Intézet friss kutatása szerint még a kormánypárti szavazók sem fogadják el egységesen azt a magyarázatot a járvány elleni védekezésben, hogy a kormány pusztán a közös teherviselés miatt vonja el az önkormányzatok bevételeit.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket