Müller Cecília kiemelte, különösen a rizikócsoportba tartozóknak és az egészségügyi intézményekben dolgozóknak érdemes oltatniuk magukat, számukra az idei szezonban is 1,3 millió adag térítésmentes vakcina áll rendelkezésre. Az oltás beadásától számítva két hét alatt alakul ki a védettség - írja az MTI.
Az országot tisztifőorvos elmondta, a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentése szerint az 51. héttől 11 ezer megbetegedést regisztráltak. A szakember kiemelte, hogy a különböző krónikus betegségben szenvedőknek, a várandósoknak és a 60 évnél idősebbeknek mindenképpen érdemes kérniük az oltást.
A félévesnél idősebb gyerekek számára külön védőoltás áll rendelkezésre. Féléves kor alatt nem ajánlott az oltás, de a családtagoknak érdemes beoltatniuk magukat - tette hozzá. Müller Cecília kiemelte, hogy járvány még nincs, a szakemberek január végére, február elejére prognosztizálják az influenzajárványt.
Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy az influenza elleni védekezés legjobb eszköze a védőoltás, és a személyes higiéné követelményének - gyakori kézmosás, fertőtlenítés - fokozott betartása.
Mint mondta, az oltással csökkenthető a betegség nyomán kialakuló szövődmények száma, a statisztikák azt mutatják, hogy az oltásokkal felére csökkenthető a kórházi kezelések száma, és 30 százalékkal csökken a halálozás. Az államtitkár szerint fontos lenne, hogy az egészségügyi dolgozók is kérjék az oltást, hiszen így nemcsak magukat, hanem a betegeket is megvédhetik a fertőzés ellen.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!