A kiadott közlemény szerint "a felek egybevágó szándéka szerint és megállapodása alapján informális megbeszélés zajlott le a magyar delegáció, valamint a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió küldöttségei között 2011. december 15-én, Budapesten. A találkozó célja a kapcsolatfelvétel, az érdemi tárgyalások menetrendjének és tematikájának előzetes egyeztetése volt. A megbeszélés kiemelt jelentőséggel bírt, mivel világossá tette a felek számára az álláspontokat, így a magyar Kormány azok ismeretében készülhet fel a jövőbeni tárgyalásokra".
Mivel informális egyeztetés, és nem formális tárgyalási forduló zajlott, így a hivatalos tárgyalási folyamat megszakításáról nem lehet szó - jegyzi meg Fellegi.
A Kormány a napokban megkapta az Európai Központi Bank hivatalos állásfoglalását a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvénytervezet kapcsán, az abban foglalt javaslatok feldolgozása és beépítése jelenleg folyamatban van - közölte a tárca nélküli miniszter.
"A magyar delegáció továbbra is kész az előfeltételek nélküli tárgyalásra, felajánlva az IMF és az EU szakértői számára a tartalmi egyeztetést az együttműködés elemeiről és a jövőbeni megállapodás pénzügyi, makrogazdasági és politikai vonzatairól. Az IMF és az EU által biztosítandó védőháló formájáról, nagyságrendjéről és feltételeiről a tárgyalási folyamat eredményeként születhet megegyezés" - fogalmaz a Fellegi aláírásával ellátott közlemény.
Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!