A jövő év második felében kezdheti meg tevékenységét az elsősorban az állam jogi képviseletét ellátó Kincstári Jogügyi Igazgatóság (KJI) - az erről készült törvénytervezet a kormány honlapján jelent meg pénteken.
A KJI feladata a tervezet szerint az állam, valamint az államhoz kapcsolódó egyes szervek és emberek részére, magas szakmai színvonalon nyújtott jogi képviselet és jogi tanácsadás. A tervezet meghatározza azokat az állami szervezeteket, illetve embereket - például minisztériumokat és minisztereket - akiknek a jogi szolgáltatást közfeladatként a KJI látja el.
A KJI általi jogi képviselet az ügyvédi jogi képviselettel lesz egyenértékű, bár az eljáró jogászokat jogügyi tanácsosnak, illetve jogügyi főtanácsosnak hívják majd. Őket az ügyvéd - eljárással összefüggő - jogai illetik meg és annak a kötelezettségei terhelik. Ugyanakkor - az ügyvédekről szóló törvény szerinti - okirat-ellenjegyzést nem végezhetnek.
A tervezet kimondja azt is, hogy a KJI - a jogi szolgáltatás nyújtásához - ügyvédet vagy ügyvédi irodát csak kivételesen indokolt esetben, akkor is a saját költségvetése terhére vehet igénybe. Ilyen esetnek minősül különösen, ha a KJI az ügy ellátásához szükséges különleges jogi szakértelemmel nem rendelkezik.
Az állami ügyfeleinek, illetve a törvényben megjelölt embereknek a KJI ingyen dolgozik, díjat nem számíthat fel. Egy peres vagy nem peres eljárásban viszont - amennyiben az ügyfele jogosulttá válik a perköltség megtérítésére - az ellenfél megtéríti a KJI készkiadásait. Ha ügyvédet vett igénybe, akkor annak a munkadíja is része lesz a megtérítendő perköltségnek.
Az ügyfél - a jogi szolgáltatással összefüggésben - a KJI-vel szemben kártérítési vagy egyéb igényt nem érvényesíthet.
A KJI az igazságügyért felelős miniszter irányítása alatt álló központi költségvetési szerv lesz, amelyet az elnök vezet. Az elnököt - a miniszterelnök véleményének kikérését követően - az igazságügyért felelős miniszter nevezi ki és menti fel. Az elnök tevékenységét az alelnökök segítik, akiket az elnök nevez ki és ment fel. Az elnök és az alelnökök megbízatása hét évre szól.
A tervezet szerint a törvény jövő július 1-jén lép hatályba.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép