A kormány alapvető célja volt, hogy az ország versenyképességén javítson, és ennek eredménye látszik a legfrissebb rangsorokban is, melyekben javult hazánk megítélése. De további intézkedéseket terveznek - mondta el a tárcavezető. A gazdasági kabinet ülésén többek között arról döntöttek, hogy a vállalkozói közműcsatlakozás időigényét csökkentsék a lakossági csatlakozás könnyítés után.
A jövőben a gáz-, villany-, ivóvíz- és szennyvíz-bekötések esetében az eljárási határidőket rövidebbé teszik az építkezéseknél. Lázár azzal indokolta, hogy eddig egy ipari csarnok építésénél a közművesítés, vagy a meglévő hálózatok fejlesztése az engedélyeztetéssel együtt 250-270 napnyi várakozási és kivitelezési időt jelentettek. A folyamat egyszerűsítése jelentős könnyítés az építési beruházásoknál a vállalkozóknak, a rendszer már július 1-je óta él, a szakmai szervezetek is támogatták a könnyítést.
Kapcsolódó
További fejlesztésként bevezették az ingyenes digitális földhivatali alaptérkép és adatszolgáltatást.
A kormány jelenleg átvilágítja a hazai adórendszerét is, hogy javítható legyen a versenyképesség. Újságírói kérdésre a miniszter elmondta, akár tovább csökkenhet a jövő évre előirányzott foglalkoztatói járulékcsökkentés. A tervezett 2 százalék helyett 4-5 százalék is lehet - a szakszervezetek ezt javasolják. Lázár szerint erről még korai szeptemberben beszélni, mert az utolsó negyedév számain múlik, de jelenleg a foglalkoztatás növekedése miatt van rá kilátás.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet