A Napi Gazdaság keddi számának cikke
Az OTP Bank a fiatalokat, pályakezdőket kiemelt szegmensként kezeli, így nagy hangsúlyt helyez arra, hogy olyan kedvezményeket kínáljon termékeihez, melyek relevánsak a fiatalok számára − mondta el lapunknak Becsei András, az OTP lakossági igazgatóságának vezetője. A szakember emlékeztetett arra, hogy míg korábban a diákhitel-igénylés esetén a hagyományos papíralapú nyomtatványok költségét vállalták át, amennyiben OTP-nél vezetett bankszámlára érkezett a diákhitel-jóváírás, ma már − az elektronikus alapú ügyintézés idején − ennél érdemibb támogatásra van szükség. Az OTP több olyan számlát is kínál, amely a diákévek, majd a pályakezdés időszakának speciális élethelyzeteire kínál megoldást − a legutóbb például a pályakezdőknek indított "új bank", a Simple debütált e szolgáltatási körben. A diákoknak kínált akciók között ugyanakkor a legfrissebb, hogy a szabad felhasználású diákhitelt igénylő ügyfél a bank számlacsomagjaihoz kapcsolódóan díjmentes atm-készpénzfelvételi lehetőséget kap, s így a rekordszámú OTP-bankautomatának köszönhetően könnyedén és díjmentesen hozzáférhet diákhiteléhez. A pályakezdés és törlesztés időszakában pedig a későbbiekben a Jump Számlacsomag igénybevételével díjmentesen törlesztheti hitelét elektronikus úton.
Az Erste Diákszámla akciója nincs összekapcsolva diákhitel-igényléssel. A bank az új számlát nyitó ügyfeleket most kétezer forintos jóváírással jutalmazza − ez messze alacsonyabb, mint egy új ügyfél akvirálási költsége. Az MKB-nál nincs ugyan külön akció, de kedvezményes kondíciókat kínáló Student szolgáltatáscsomagjuk jól kapcsolható a diákhitel-igényléshez − hangoztatták a banknál. A Volksbanknál szintén van nevesített termék: a kedvezményes kondíciójú Diákszámlát a 40. életévük betöltéséig vehetik igénybe azok az ügyfelek is, akik a banknál diákhitelt igényelnek vagy azzal már rendelkeznek.
Párhuzamosan két hitel lenne a legkézenfekvőbb
Miután az idén először van alkalma az ügyfeleknek diákhitel2 kölcsönt igényelni, amely a tandíj ellentételezésére szolgál, komoly kérdés, hogy a további költségeit hogyan fedezze a hallgató. A lapunknak válaszoló hitelintézetek szerint a diákok viszonylag szerény számban igénylik párhuzamosan a kétfajta hitelt, noha például a Volksbank szakértői szerint a kondíciókban és a feltételekben − a lényegében automatikus befogadásnak köszönhetően − ez a megoldás lenne a legkézenfekvőbb. Azzal kapcsolatban ugyanis, hogy a bankok milyen módon tudják még hitelezni a főiskolás/egyetemista hallgatókat, meglehetősen komoly korlátokat szab − emlékeztettek a pénzintézetnél −, hogy hitel igénylésénél az ügyfeleknek minden esetben a hitelezésilimit-kalkulációnak, illetve a bank egyedi minősítési rendszerének kell megfelelnie.
Az MKB szerint az egyéb költségek fedezésére a szabad felhasználású fogyasztási kölcsönöket (pl. hitelkártya, nagyobb kiadás esetén személyi kölcsön vagy szabad felhasználású jelzáloghitel) ajánlhatja a bank, ám a hitelképesség vizsgálata itt is komoly probléma. Ennek menete jogszabályban rögzített, így a felelős hitelezői normák szerint a hitelbírálat során minden esetben számolni kell az ügyfelet terhelő egyéb törlesztési kötelezettségekkel − így a diákhitel fizetendő törlesztőrészletével is − emlékeztettek a hitelintézetnél.
Az OTP az oktatás költségein felül felmerülő kiadások fedezetére a korosztálynak a rugalmasan felhasználható és törleszthető folyószámlahitelt ajánlja, amely nemcsak jövedelem, hanem ösztöndíj fedezete mellett is igénybe vehető, s az átmeneti likviditási problémák kezelésére hatékonyan alkalmazható. A megoldás rulírozó jellegéből adódóan a tartozás kevésbé halmozódik fel, miközben a hitelkeret visszatörlesztett része folyamatosan újrafelhasználható − emlékeztettek a hitelintézetnél.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép