Az erdősítés során a mára elhagyatott ipari vagy a honvédség volt gyakorló területei jöhetnek szóba, ugyanakkor gondolkodnak azon is, hogy az elöregedett gyümölcsösöket erdővel váltanák fel. A tárcavezető hangsúlyozta, erre a levegő minőségének javítása és a klímaváltozás hatásainak mérséklése miatt van szükség.
A tavaszi ültetési szezonban az állami és a magán erdőgazdálkodók 42 millió facsemetét ültettek el. Tavasszal mintegy 1400 hektár új erdőt is telepítettek jellemzően magángazdálkodók, akik az uniós támogatású Vidékfejlesztési program támogatásával végzik a mezőgazdaságilag nem hatékonyan művelhető területek erdősítését.
A miniszter a Kossuth Rádióban azt mondta, ha nem lett volna az alföldi fásítási program, akkor ma egy sivatag lenne a terület, s nem lehetne megművelni a földet. Ugyanakkor az új fásítási program során figyelni kell a magánszektorra is, és a támogatási rendszert úgy kell kialakítani, hogy ezen szereplőknek is megérje erdőt ültetni - tette hozzá Nagy István az MTI szerint.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt