A város polgármestere szerint, a tervezett beruházást a jelenlegi súlyos lakáshiány indokolja – írja a tapolcaimedia.hu. Dobó Zoltán úgy fogalmazott,
ha ebben a pillanatban plusz 100 darab szociális bérlakással rendelkezne a város, az sem lenne elegendő a helyi igények kielégítésére.
A tisztiszálló jelenleg még nem az önkormányzaté, azonban a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor miniszter ígéretet tett, hogy közbenjár és segíti az épület évek óta szorgalmazott városi tulajdonba vételét.
Terveik szerint, idén már meg is kezdhetik az előkészületeket. A 2023-as költségvetésben erre a célra elkülönítettek 25 millió forintot, amelyet a tervezésre és egyéb felmerült adminisztrációra fordítanak. Az első lépéseket tehát az idei költségvetésből teszik meg, a teljes építési, bekerülési költséget egyelőre nehéz lenne megsaccolni. Ugyanakkor a pályázati lehetőségeket is keresik a cél érdekében. Elképzeléseik szerint, 25-30 egyszobás garzonlakást alakíthatnak majd ki a statikailag kiváló, de jelentős átalakításra szoruló tisztiszálló falai között – tette hozzá Dobó Zoltán.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin