Az egyik kerületi Facebook-csoportban hívták fel a lakosok figyelmét arra, hogy több utcában, legutóbb a Szőlő utca környékén néhány fiatal, idősebb hölgyekre "vadászik". Az óbudaiak már hónapok óta tapasztalják az eseteket, eddig feljelentés nem született.
A Facebook-bejegyzés alatt rengeteg hozzászólás érkezett. "Pár hónapja az anyukámat autóból kiszálló fiatalok szólították le azzal, hogy van-e egy kis aprója, mert a nagymamájukat szeretnék felhívni, ugyanis nem tudnak hozzá felmenni a lakásba"- írja egy óbudai lakó. Egy másik kerületi komment is magáért beszél:- "Szomszéd idős, hiszékeny, rosszul látó nénit pont így raboltak ki".
A lap munkatársa a helyszínen járt, ahol egy idős hölgy a következőket mondta: "Értesíteni kell a hatóságokat, ha bárki újra ilyet lát. Ősszel kocsival jártak kicsit arrébb, a Gyenes utcánál!" A szintén környékbeli Marika néni nagyon nehezen jár, minden segítségnek örül. Ő még nem hallott a fiatal csalókról, de volt már negatív élménye. "Őszintén megmondom elég jóhiszemű vagyok, így már volt, hogy csúnyán ráfáztam. Valaki vízvezeték-szerelőnek adta ki magát, még azt is mondta, hogy szívesen bevásárol nekem, de miután megkapta a bevásárláshoz szükséges tízezer forintot, már nem láttam többet" - osztja meg tapasztalatát.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás