A törzsek teendője a havazással kapcsolatos rendőri feladatok koordinálása, mivel a következő két napban intenzív havazás várható a dunántúli megyékben - mondta Lakatos Tibor ezredes, az ORFK Rendészeti Főigazgatóság Közrendvédelmi Főosztályának vezetője az MTI tudósítása szerint.
Eddig csak a 82-es úton kellett korlátozni a 7,5 tonnánál nehezebb járművek forgalmát, ugyanakkor Vasban a hó már megnehezítette a közlekedést, Zalában és Somogyban pedig nagyon intenzív a havazás és az előrejelzések alapján hosszan tart majd. (Reptéri csomaglopások: vádat emeltek egy tettes ellen.)
Képünk forrása: Napi.hu/Szabó Zsuzsanna
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok