Az előrejelzés szerint kedden a legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 4 és plusz 1 Celsius-fok között alakul, napközben mínusz 1 és plusz 5 fok között lesznek a maximumok.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) szerint nagyrészt kontinentális eredetű fagyos levegő árasztja el több hullámban Európa legnagyobb részét, ezzel - viszonylag szokatlan módon - február utolsó, illetve március első napjaiban lehet Magyarországon a szezon leghidegebb időszaka: egyre több helyen napközben is fagypont alatt marad a hőmérséklet, éjjel több helyen mínusz 10, helyenként mínusz 15 Celsius-fok alatti minimumokra kell készülni - számol be az MTI. Ezen a télen eddig hivatalos mérőállomáson még nem mértek mínusz 15 foknál hidegebbet.
Kapcsolódó
A lehűlés előtt mediterrán ciklon okoz jelentős csapadékot, amely délnyugaton, nyugaton döntően hó lesz, ott a hétvégére jelentős hótakaró is kialakulhat.
Az OMSZ hétfői veszélyjelzésében azt írta, hogy már hétfő késő délutántól a dél felől felvonuló felhőzetből ismét esőre, havas esőre, havazásra lehet számítani. Kedd éjfélig a Dunántúlon és a magasabban fekvő helyeken (nagyjából 250-300 méter felett) jellemzően gyenge vagy közepes intenzitású havazás, havas eső várható. A Dunától keletre, síkvidéken inkább az eső, havas eső lesz jellemző, amely időnként havazásba válthat.
Várhatóan péntekig folytatódik a vegyes csapadék, a Dunántúlon és a magasabban fekvő helyeken gyakran havazással, ott szombat reggelig több helyen jelentős hótakaró is kialakulhat. Egy adott területen naponta többször is változhat a csapadék halmazállapota.
Fotó: Napi.hu/Szabó Zsuzsanna.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nyílt összeesküvésről beszél Orbán Viktor, már reggel bekövetkezik

Navracsics Tibor előhúzott egy ütőkártyát, a Balatonnál új időszámítás kezdődik
Döntöttek Amerikában, erre várt a fél világ

„Süvít, mint egy hajtómű", lemond Vucic, ha kiderül, hogy bevetették - perdöntő felvételek jöttek ki

Nem tudnak menekülni az antarktiszi tudósok, a csapat egy tagja félelemben tart mindenkit

Az EU kizárja az amerikaiakat, a briteket és a törököket is a 150 milliárd eurós újrafegyverkezési alapból

A lakótelepek a mennybe mennek, a kormány megnyomta a gombot

Figyelmeztet a NAV: jól gondolja meg, mit csinál!

Lehetetlen küldetésre vállalkozik a kormány a vidékiek szavazataiért?
