Magyarországon dinamikusan nő a horgászok száma, mára a félmilliós nagyságrendet közelíti a tábor.
Januártól a jelenlegi, papír alapú igazolványt felváltja a Magyar Horgászkártya, ennek segítségével pedig fokozatosan elektronizálható a többi okmány is, például az állami horgászjegy vagy a területi jegyek - olvasható a portálon.
"Most már 110 ezer fő fölött van azon horgásztársaknak a száma, akik az elektronikus vagy a helyszíni regisztráció segítségével tisztázták az adataikat, bekerültek a központi nyilvántartási rendszerbe és igényelték a Magyar Horgászkártyát" - mondta Dérer István, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnökhelyettese.
Az, hogy valaki horgászhasson, nem múlik a kártya fizikai birtoklásán, a lényeg, hogy regisztrálva legyen a központi rendszerben. "Aki a regisztrációt befejezte, kap egy azonosítószámot, ennek van egy bemutatható verziója, ez is elég az állami horgászjegy kiváltásához" - tette hozzá.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket