A milliárdos nagyvállalkozó, aki egyben az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke, az Origo birtokába került, június 26-i keltezésű levélben azt írja, hogy a takarékszövetkezetek megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a kormány lényegében titokban, minden érdemi előzetes egyeztetés nélkül, rendkívüli sürgősségi tárgyalást kérve beterjesztette a törvényjavaslatot. Demján szerint ez ellentétes azokkal a tárgyalásokkal, amelyek az MFB és a takarékszövetkezeti vezetők között zajlottak akkor, amikor a Takarékbank kisebbségi tulajdonának állami átvételéről tárgyaltak, és azzal is szembe megy, amit korábban Orbán Viktor jelzett a takarékszövetkezetek jövőjéről.
Az OTSZ elnöke elfogadhatatlannak tartja, hogy a Takarékbankban meglévő tulajdoni arányokat egyoldalú beavatkozással megváltoztatják, a takarékszövetkezetek többségi pozícióját megszüntetik. Elfogadhatatlannak minősíti azt is, hogy a szövetkezetek a jövőbeni kisebbségi tulajdonukkal sem élhetnek szabadon, mivel a közgyűlésen csak igennel szavazhatnak, hiszen ellenkező esetben kötelesek eladni részesedésüket az MFB-nek.
Végképp elfogadhatatlannak tartja azt a módot, ahogyan a törvény definiálja az állami beavatkozáshoz - tőkejuttatáshoz és további állami tulajdonszerzéshez - szükséges válsághelyzetet. Válsághelyzetnek tartja ugyanis azt, amikor a 90 napon túli lejárt hitelek aránya eléri a 10 százalékot, miközben ez jelenleg a bankrendszer egészében jóval magasabb arány.
Az OTSZ véleménye szerint a törvényjavaslat sérti az alkotmányt, a magántulajdon védelmét, a vállalkozás szabadságát és a tisztességes verseny feltételeit. Mindez különösen igaz arra az esetre, hogy az állam a tulajdonosi pozícióját értékesítheti, de a majdani vevő személyét semmi nem korlátozza.
Végezetül felhívja arra a veszélyre a figyelmet, hogy a törvény nyomán a szövetkezetek saját tökéje kontrollálhatatlan módon csökkenhet, ami a működést veszélyezteti, és szélsőséges esetben a betétesek bizalmát is megingathatja.
Demján arra kéri a kormányfőt, hogy haladéktalanul vonja vissza a takarékszövetkezetek integrációjáról szóló törvényjavaslatot, és kezdeményezzen azonnali konzultációt a szövetkezetek képviselőivel. A levelet Demján Sándor mellett az OTSZ elnökségének tagjai és ügyvezetője is aláírták, és Orbán Viktoron kívül elküldték Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, Németh Lászlóné fejlesztési miniszternek és Rogán Antal frakcióvezetőnek. A törvényt ennek ellenére csütörtökön megszavazták - írja az Origo.
Legolvasottabb
Visszanyalt a fagyi: újabb devizahiteles nyert pert, megkopasztja a bankot a győztes ügyfél
Ha akarták volna, a magyar drogmilliárdosok simán kifizethették volna a havi nyugdíjakat - mikor jön itt is a háború?
Komolyan megsérült Fico különgépe, amely Brüsszelbe szállította a szlovák kormányfőt
Kezd beütni a baj, látogatási korlátozást rendeltek el egy magyar kórházban
Vége a jó időknek? Látványosan esik az állampapírok hozama
A hivatal szerint tízezrek, a valóságban százezrek hagyják el az országot
Végre kiderült, mikor nyithat állandó jelleggel az állatkert biodómja, és mi lesz benne
Perceken múlt az újabb merénylet? Jelöletlen rendőrautók gázolták el a Bondi Beachre tartó férfiakat – Videó
Már közel hétszázezres a fizetése az átlag magyarnak, friss számokat hozott a KSH