Péntek délután északnyugat felől felszakadozik a zárt felhőzet, de a déli és keleti határ mentén marad estig borult az ég. Kezdetben még több helyen várható eső, zápor, majd a képződő gomolyfelhőkből elszórtan záporok alakulnak ki. Péntek este a Dunántúlon az északnyugat felől (a hidegfront mögött) érkező záporokhoz kapcsolódva néhol ismét lehetnek erős vagy viharos (50-70 km/h) lökések.
A többfelé erős szél éjszaka mérséklődik. A hőmérséklet délután 15 és 22, késő este 14 és 18 fok között alakul.
Kapcsolódó
Szombaton gomolyfelhős idő várható, országszerte több-kevesebb napsütéssel, estefelé délnyugaton lehet több a felhő. Elsősorban az ország északkeleti harmadában elszórtan záporokra is számíthatunk. Az északnyugati szél napközben többfelé erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 13 fok között alakul, a szélvédett, gyengén felhős délnyugati területeken lehet a leghűvösebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között valószínű.
Vasárnap a változó mennyiségű fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütés is várható. Néhol kisebb eső, futó zápor előfordulhat. Az északnyugati, nyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul.
Kép forrása: Pixabay.com
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek