A háziorvosi és a házi gyermekorvosi ellátásban a járvány első hulláma során elrendelt korlátozó intézkedéseket az emberi erőforrások minisztere 2020. május 4-től visszavonta. Azóta a járványügyi szabályok és előírások, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által kiadott aktuális eljárásrend betartása mellett az alapellátásban semmilyen, a betegellátást, illetve a betegekkel való személyes találkozást érintő intézkedés nincs hatályban - írja honlapján az NNK.
Az alapellátás során (is) az egészségügyi szolgáltatási tevékenységet az erre vonatkozó jogszabályok – elsősorban a 4/2000 (II.25.) EüM rendelet – és a szakmai szabályok betartásával kell végezni. Ennek megfelelően egyebek mellett biztosítani kell a személyes találkozást és a betegvizsgálat lehetőségét a betegek részére, és ez vonatkozik a Covid-gyanús betegekre is. Amennyiben a beteg állapota indokolja, a háziorvos otthonában keresi fel a beteget - áll az NNK közleményében.
A korlátozás hatályának két évvel ezelőtti visszavonását megerősítő közlemény apropója vélhetően az L. Simon László fideszes politikus, jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató Facebook-posztja után kialakult kommentcunami lehetett. A főigazgató ugyanis a Facebookon sérelmezte nemrégiben, hogy beteg édesanyjához nem ment ki a háziorvos, amire a kommentelők a saját tapasztalataik alapján egyöntetűen állították, hogy ez a rendszer működik a járvány kezdete óta. Magyarán a háziorvosok átálltak a távgyógyításra, időpontot kell egyeztetni a felkeresésük előtt, de lényegében jobbára elérhetetlenek. A Feol.hu ezután az általános tapasztalatok hivatalok megerősítéséért fordult az NNK-hoz azzal konkrét kérdéssel, hogy jelenleg milyen protokollt kell követniük a háziorvosoknak a betegek fogadása kapcsán, milyen szakmai irányelvek mentén kell vagy éppen nem kell fogadniuk, ellátniuk őket.
Az NNK a lap szerint azt válaszolta, hogy szó sincs rugalmasan alkalmazható „gumiszabályokról”, „elrendelt kötelezettségekről”, melyekre a média vagy éppen az állítólagos háziorvosok utalnak. Ezzel szemben a korlátozásokat az emberi erőforrások minisztere 2020. május 4-től visszavonta. Vagyis már két éve nincs korlátozva, hogy a háziorvosok személyesen tartsák a kapcsolatot a betegekkel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Chip-válság: nem kizárt, hogy beköszönt a még drágább iPhone-ok korszaka