A csehországi korrupcióellenes harc egyik meghatározó alakját, akinek kulcsszerepe volt David Rath vezető cseh szociáldemokrata politikus visszaéléseinek leleplezésében és rács mögé juttatásában a több millió koronás kenőpénzek elfogadása miatt, csak néhány hetes mérlegelés után nevezte ki hivatalába Pavel Blazek új igazságügyi miniszter.
Az elfogulatlan államügyész hírében álló Bradácová kinevezését és áthelyezését Ústí nad Labemből Prágába ugyanis éles politikai harc előzte meg.
A prágai sajtó azt állítja, hogy Jirí Pospísil volt igazságügyi minisztert Petr Necas kormányfő éppen azért menesztette, mert beleegyezett Bradácová prágai főügyésszé való kinevezésébe. Hogy ez meg ne történhessen, Necas állítólag az általa vezetett kormányzó Polgári Demokratikus Párt (ODS) mögött álló vállalkozók nyomására gyorsan leváltotta Pospísilt. Utódja, Pavel Blazek megpróbált ugyan lavírozni, s jelezte, hogy pályázatot ír ki a poszt betöltésére, de a sajtó és a közvélemény nyomása ellenében Bradácová kinevezését már nem tudta megakadályozni. A közszolgálati média azt állítja, hogy Bradácovától leginkább a kormányzó polgári demokraták prágai emberei és lobbistái tartanak, s szeretnék megakadályozni, hogy berkeikben is kutakodjon.
Prágában elterjedt viccek szerint a parlamentben a képviselők most arra tesznek fogadásokat, hogy ki lesz a következő, akire a szociáldemokrata Rath, illetve a kormánypárti Vlasta Parkanová volt védelmi miniszter után - utóbbi egy túl drága állami beszerzés miatt szintén rendőrségi vizsgálat alatt áll - az egyre magabiztosabb cseh ügyészség vagy a rendőrség rámutat.
Bradácová kinevezése után nemigen nyilatkozott, azt állította, hogy elképzeléseit és terveit először közvetlen munkatársaival kívánja megosztani. Azt azonban egyértelműen leszögezte: minden erejével azon lesz, hogy a közismert és évek óta húzódó korrupciógyanús ügyekben a hatóságok határozottabban járjanak el, s az ügyek mihamarabb lezáruljanak.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet