Egy magyar gyermekeket szállító busszal történt baleset Olaszországban péntek este egy veronai autópálya-kijáratnál - jelentette az Agi olasz hírügynökség. Az olasz média által idézett mentőszolgálat szerint több tucat sérültet kellett kórházba szállítani. A busz francia sofőrje is az áldozatok között van.
A busz az egyik autópálya-felüljáró pillérének ütközött, szétroncsolódott és kigyulladt. Egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet, de féknyomot nem találtak. Az olasz rendőrség közlése szerint 16 a halálos áldozatok száma - jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter szombati rendkívüli sajtótájékoztatóján. Egy személyt mesterséges kómában tartanak, van továbbá két nagyon súlyos, tíz súlyos és 13 könnyű sérült a kórházban, 12 diákot pedig kiengedtek, őket egy szállodában szállásolták el, pszichológusi segítséget kapnak - tette hozzá a miniszter. A sérülteket három olasz kórházban látják el.
Hivatalosan 54-en utaztak a buszon és még két sofőr, de egyelőre tisztázatlan okból többen tartózkodtak a járművön. A hazatérés költségét, illetve a magyar szülők ott tartózkodásának költségét a magyar kormány állja - mondta Szijjártó. Konzuli segítséget biztosítanak. A kormány nevében részvétet nyilvánított Szijjártó, minden segítséget megadnak a családoknak.
Az ANSA olasz hírügynökség szerint egy Franciaországból hazafelé tartó magyar buszról van szó, amelyen 14 és 18 év közötti fiatalok utaztak.
A baleset San Martino Buon Albergo közelében lévő autópálya-lehajtónál történt. Az olasz La Reppublica írása szerint a busz Franciaországból tartott Magyarország felé az A4-es autópályán. Az Index-olvasói azt írták, hogy a budapesti Szinyei Merse Pál gimnázium sítáborának csoportja utazott a buszon.
A kép forrása: MTI/EPA
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító