A 24.hu információi szerint vizsgálatot az MSZP-s Juhász István feljelentése alapján rendelték el Győrben, majd néhány nap múlva, még szeptemberben a megyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályára tették át az ügyet.
Juhász István szeptember 20-án este megpróbált bejutni a Helyi Választási Bizottság ülésére, ahol az épp az ő beadványát tárgyalták volna. A politikus azonban elakadt a városháza főkapujánál, mert a portás nem engedte be.
Kapcsolódó
A politikus így az utcán várta egy párttársával együtt, hogy a HVB tagjai elhagyják az ülés után az épületet. A választási bizottság tagjai helyett azonban csak Csörgits Lajos aljegyző és az önkormányzat jogi osztályának egyik munkatársa - az önkormányzati választás lebonyolításának felelőse - távozott a városházáról, akiktől azt kérték az MSZP-sek, hogy ha valóban volt ülés, akkor mutassák meg az aláírt jegyzőkönyvet. Az aljegyző ezt megtagadta.
Később azonban az önkormányzathoz tartozó internetes oldalon mégis megjelent egy hivatalosnak tűnő határozat, annak ellenére, hogy a testület tagjait nem látták a városházán. A dokumentum szerint a bizottság elutasította a Borkai Zsolt, akkoriban még a Fidesz színeiben újrainduló polgármester egyik kampány-eseményével kapcsolatos ellenzéki kifogást.
A dokumentum szerint a bizottság elutasította a Borkai Zsolt, akkoriban még a Fidesz színeiben újrainduló polgármester egyik kampány-eseményével kapcsolatos ellenzéki kifogást. Borkai szeptember 17-én egy helyi általános iskolában, a tanulók előtt mondott beszédet, majd átadott egy futópályát, amely már fél évvel korábban elkészült.
A visszaélésre lehetőséget adó változtatás miatt a győri ellenzéket képviselő Litresits András és Czeglédy Csaba az Alkotmánybírósághoz fordult.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok