A legfrissebb adatok alapján a bruttó forgalom 43,7 milliárd forintot tett ki 2021. februárban. A támogatott vényköteles forgalom januárhoz képest 1,6 százalékkal, az előző év azonos időszakához képest 3,7 százalékkal csökkent - áll a Hiflylabs elemzésében.
Februárban a koronavírus-járvány harmadik hullámának a felfutása miatt aki tehette kerülte a személyes találkozást az orvosokkal. A betegek nehezen jutnak be az orvosokhoz, halasztották a műtéteket is, ez látszik a februári eladásokban. A támogatott vényköteles gyógyszerek darabszáma 13,9 millió dobozt tett ki februárban, amely az elmúlt 9 hónap legalacsonyabb volumenű eladása. 2020 februárjához képest 14,7 százalékos, míg 2021. januárhoz képest 1,2 százalékos a lassulás, ami minden gyógyszercsoportot érintett.
A megyei adatok februárban nem mutattak kiugró értékeket a januári alacsony bázis miatt az előző hónaphoz képest. Februárban a legerősebb megyék növekedése is nulla körül alakult, amelyben jócskán szerepe volt a szintén gyenge, előző havi teljesítményüknek. Így januárhoz mérten Bács-Kiskun megyében 0,8, Fejér és Komárom-Esztergom megyékben pedig egyaránt 0,3 százalékkal emelkedett a forgalom.

Budapesten nullához közeli, 0,3 százalékos a februári visszaesés. Ebben a hónapban a legrosszabbul a Somogy megyei patikák teljesítettek. A visszaesés mértéke 5,7 százalék, ezzel a dél-balatoni megye forgalma egymás után 2 hónapban is jelentős visszaesést mutatott.
Az előző évhez képest csaknem minden megyében csökkenést mértek. Egyedül Pest megye tudta meghaladni a „Covid előtti”, 2020. februári forgalmát: igaz, a növekedés mértéke, mindössze 0,2 százalékot mutatott. A lezárások egyértelmű legnagyobb vesztese megyei viszonylatban a főváros. Budapesten 6,3 százalékkal esett vissza a forgalom az előző évhez képest.
Visszaesett a szívgyógyszerek és a daganatellenes szerek forgalma
Februárban a nagy súlyú gyógyszercsoportok változatosan teljesítettek. A tápcsatorna készítmények, a vér és vérképzőszerek növekedni tudtak, míg a kardiovaszkuláris, illetve daganatellenes szerek csökkenést mutattak az előző évhez képest. A vér és vérképzőszervek növekedésében (+4,2 százalék) szerepet játszhatott, hogy az egyes trombózis ellenes szerek hatékony védelmet nyújthatnak a vérrögök kialakulásával szemben a koronavírus járvány idején.
A szisztémás fertőzésellenes szerek bezuhanása (-31,8 százalék) pedig azzal a ténnyel magyarázható, hogy idén a koronavírus lezárások és az otthoni munkavégzés miatt elmaradtak a komolyabb influenzajárványok. Az ÁNTSZ adatai szerint tavaly februárban hétszer-nyolcszor annyi influenzás megbetegedést mértek hazánkban mint idén.
„Az éveleji hónapokban a vényköteles gyógyszerforgalom visszaesése kéz a kézben járt a koronavírus harmadik hulláma által okozott szigorodó korlátozó intézkedésekkel. A következő hónapokban az esetszámok csökkenésével jöhetnek a lazító intézkedések, amely az üzletnyitások révén ismét a növekedés pályájára állíthatja az eladásokat a vényköteles piacon. Az elhalasztott vásárlások miatt a tavaly márciusihoz hasonló, nagyobb kiugrás sem elképzelhetetlen a következő hónapokban az üzletnyitásoknak köszönhetően” – kommentált az elemzést Virág Zsolt, az adatok elemzését végző Hiflylabs Zrt. igazgatósági elnöke.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!