A 2010 óta regnáló kormány - szavakban - sok intézkedést hozott a vállalkozók adminisztrációs terhelésének csökkentésére, s ezek kormányzati források szerint 500 milliárd forinttal csökkentették a vállalkozások kiadásait.A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2013. augusztusban reprezentatív felmérést végzett a magyar vállalatok körében. A 978 válaszadó cégvezetőtől megkérdezték, hogy hogyan változtak adminisztrációs terheik 2010-hez képest az adózás, a számvitel és pénzügy, a munkaügy, a humánpolitika, a környezetvédelem, illetve a beruházásokhoz kapcsolódó engedélyezési eljárások területén.
A válaszokat -100-tól +100 pontig osztűályozták terjedő skálára transzferáltuk, ahol -100-as érték jelenti azt, ha mindenki szerint jelentősen csökkentek az adminisztrációs terhek, míg a +100 jelenti azt, ha mindenki szerint jelentősen nőttek.
A vállalatok minden vizsgált területen jelentős tehernövekedést érzékeltek, különösképpen az adózással (54 pont), valamint a számviteli és pénzügyi kötelezettségekkel (50 pont) kapcsolatos adminisztrációt érzékelik nagyobb tehernek, mint 2010-ben. A cégek közel 78 százalékánál nőttek az adózási, közel 74 százalékánál a számviteli, pénzügyi terhek. Mindemellett három év alatt számottevően nőttek a munkaügyi, a környezetvédelmi előírásokat és a beruházásokkal kapcsolatos engedélyezési eljárásokat érintő adminisztrációs kötelezettségek is.
Létszám-kategóriák szerint a 21-50 és az 51-150 fő közötti alkalmazotti létszámú cégeket az adózási bürokrácia különösen sújtja, de a nagyvállalatok közül is sokan panaszkodnak erre. A számviteli, pénzügyi adminisztráció növekedése közel egyformán sújtja a cégeket. A munkaügyi szabályozás változásai a 11-20 fő közötti cégek számára okoztak közepes tehernövekedést, míg a többi vállalkozás ezt is súlyosan növekvőnek tartotta. A legkevésbé az engedélyezési eljárások adminisztrációja nőtt, de még itt is jelentősnek tartják a növekedést.
Ágazatok szerint az építőiparban csak a környezetvédelmi, az iparban az engedélyezési "papírmunkát" érzékelik közepesen növekvőnek, míg a többi adminisztráció rendkívül nagymértékben nőtt megítélésük szerint. A kereskedelmi cégek szerint az engedélyezési eljárások adminisztrációja kissé, a munka- és környezetvédelem közepesen, míg az adózás és a számvitel, pénzügy területén extra tehernövekedést észleltek. A szolgáltató cégek a kereskedelmi vállalkozásokhoz hasonlóan látják a helyzetet, de náluk már a munkaügyi szabályozás miatti többlet bürokrácia is jelentősen nagyobb erőforrásokat igényel.
Legolvasottabb
Kétmillió forint is ütheti a markát annak, aki még most kapcsol: már csak pár nap maradt
A boltok már az árrobbanást készítik elő: a melósok pénztárcája kerül célkeresztbe
Irán kegyetlen figyelmeztetést küldött Trumpnak: ha beavatkozik az eseményekbe, elszabadul a pokol
Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni
Vészjelzést adott ki az Egyesült Államok: küszöbön a katonai csapás?
Évtizedes rémálom után jöhet a fordulat, megszakadhat a pokoli sorozat?
Belgrádba tart Szijjártó Péter, összejön a nagy Mol-üzlet?
Figyelem: ha gyanús hívást kap, ezt okvetlenül csekkolni kell, különben mindent bukhat
Kiderült, hogy miről dönthetnek a kukásautó sofőrök: 85 százalékos volt a hatékonyság