A kormányszóvivő arra a kérdésre válaszolt, hogy mi fog történni a magánkasszáknál maradók elmúlt időszakban tett befizetéseivel, illetve mi lesz azok nyugdíjával, akik korábban nem léptek át az állami rendszerbe.
Giró-Szász András emlékeztetett a nemzetgazdasági miniszter csütörtöki szavaira, amelyek szerint a kormány át fogja gondolni, megnyitja-e az állami rendszerbe való átlépés lehetőségét.
A kormányszóvivő leszögezte, "sem korábban, sem a jövőben nem a kormány vette el ezeket a forrásokat, hanem a magán-nyugdíjpénztári tagok döntöttek arról". Hozzátette, ha a korábban a magán-nyugdíjpénztáraknál maradt tagok úgy gondolják, hogy nem maradnak ezeknél a kasszáknál és az állam megnyitja az átlépés lehetőségét, akkor azzal minden érintett élhet. Utalt Matolcsy Györgynek azokra a szavaira is, hogy a részleteket csak később dolgozzák ki.
Orbán Viktor péntek reggel, az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában egyebek között arról beszélt, hogy a magán-nyugdíjpénztári befizetések mostantól mindig az állami kasszába mennek. A kormányfő közlése szerint nem egyszeri döntésről van szó, az a 10 százalék, amit a magánnyugdíjpénztárakban maradt körülbelül 100 ezer ember a magánnyugdíjpénztárba fizetett, azt mostantól az állami nyugdíjalapba kell befizetni, és "ez most már mindig így lesz".
A miniszterelnök hangsúlyozta: a nyugdíjrendszer teljes átalakítása most befejeződik, lényegében önkéntessé válik, hiszen aki az államnak fizetendő járulékon túl akar még félretenni, azt a magánnyugdíjpénztárakon keresztül megteheti, de "amit az államnak be kell fizetni, azt mostantól az államnak kell befizetni, nem lehet máshová".
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem