A Viking elengedése mellett, újabb eljárási hibákra derült fény a dunai hajókatasztrófával kapcsolatban. Magyar György, az áldozatok családját képviselő ügyvéd szerint szarvashibákat vétettek a nyomozók, amelyek "mellett a szakértői vélemények megalapozottsága furcsa lesz" - jelentette ki az ATV Híradójának az ügyvéd, miután több száz oldalnyi nyomozati anyagot kapott a rendőrségtől csütörtökön.
Magyar György kifogásolta, hogy a Viking Sygn feketedobozának adatait nem a rendőrség mentette le, hanem a legénység. Az így egy pendrive-on lévő adatot a rendőrség nem tudta megnyitni, csak 13 nappal később egy igazságügyi informatikai szakértő segítségével. Közben viszont a hajót elengedték.
A Viking mögött közlekedő hajó feketedobozát is ellenőrizni akarták, de a baleset után két héttel rendeltek ki szakértőt, aki nem talált semmit, mert a hajó rendszere háromnaponta automatikusan törli a tárolt adatokat.
A magyar kapitány családjának ügyvédje több perdöntő bizonyítékot talált a nyomozati anyagban, amelyek a Viking hajó kapitánányak és a Viking cégnek a felelősségét erősítik - derült ki a riportból.
Az ATV Híradójának megerősítette a Legfőbb Ügyészség, hogy már benyújtották a Kúriának a felülvizsgálati kérelmet az ukrán kapitány szabadálábra helyezésének ügyében. MIskolczi Ivett kierndelt szóvivő az ATV-nek elmondta, hogy a legfőbb ügyész azt indítványozta, hogy a Kúria állapítsa meg, hogy az első és másodfokú bíróságok határozatai törvénysértőek a bűnügyi felügyelet elrendelése, illetőleg engedélyezése kapcsán az óvadék letétele esetében.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Valamire megint készül a kormány, csütörtökön kiderülnek a részletek
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet