A fizetésimérleg-statisztikák elmúlt években megújított nemzetközi módszertani szabványait az Európai Unió országaiban, így Magyarországon is egységesen 2014-ben vezetik be. Az MNB kedden publikált, 2014 első negyedévére vonatkozó folyó fizetési mérleg statisztikája a jegybank első, az új módszertan alapján összeállított adatközlése.
Megváltozik például az idegenforgalom jövedelmeinek elszámolása, a tétel elnevezése is utazásra módosul, az idegenforgalmi, azaz az utazással kapcsolatos elszámolásokból kikerülnek a tartós és nagyértékű áruk, viszont az illegális kereskedelem becsült nagysága bekerül.
A bérmunka elszámolása megváltozik, a jövőben a bérmunka a szolgáltatások közé kerül át, de csupán a bérmunka során létrejövő hozzáadott éték jelenik majd meg a folyó fizetési mérlegben.
Az eddigi jövedelmek kategória helyébe, némileg változó tartalommal az elsődleges jövedelmek kerülnek, ide sorolják át például a folyó EU transzferek egy részét a viszonzatlan folyó átutalásokból. Ez utóbbiak neve másodlagos jövedelmekre változik.
A jövőben az illegális tevékenységekből származó jövedelmek egy részét is kimutatják a fizetési mérlegben. Emellett a pénzügyi közvetítési szolgáltatások közvetett módon mért díját átteszik a szolgáltatásokhoz - derült ki a tájékoztató.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok